Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - SZEMLE - Bebesi Károly: Sárkányok és tűzfák
ez egyáltalán elkülöníthető, kiragadható, önmagában való fogalomként kezelhető) igenis lehet korszerűen „alkalmazni”, továbbfejleszteni, és mint alapból lehet jelentős, modern költészetet kibontakoztatni — ha mélyebbre hatolunk, és messzebbre tekintünk, mint amit a látszatok és látványos megoldások kínálnak. Az imén- tiek szerint Galambosi költészetének az említett hagyomány mégsem fő meghatározója, csupán alapszínezetül szolgál, hol erőteljesebben, hol halványabban villogva elő a háttérből. Legintenzívebben mint természetszemlélet, természetközpontúság nyilvánul meg olyannyira, hogy a gondolati tartalmat is szinte növényi élettel tudja telíteni, tájélményként, természetélményként képes elénk villantani expresszionista képbe komponálva. A táj, a természet állandó jelenléte^ élménye különösképpen az első versekben — amelyeket az Örök Utakon alcím foglal össze — hagy maradandó nyomokat, de már ezeket is átszövik a később uralkodóvá váló expresszionista képek, szerkezetek. Ha fantáziáját kevésbé fékezi, nemritkán szürrealista, vagy legalábbis szürrealista jellegű képeket, kompozíciókat produkál (Bolyongás, Variációk ...). Az örök utakon és a Hűség ablaka mögött sorozatok csupán a tematikai különbözőség kedvéért választódnak el egymástól — az ide tartozó versek alaphangja, szemlélete egyazon költői korszakra vallanak. Az Örök utakon témái közt elsősorban a táj, a jelölés és utalás nélkül is Dunántúlnak érződő „szűkebb haza” és a vele összefűző megannyi emlék, élmény motívumait találjuk; a Hűség ablaka mögött alaptémája a szerelem. Ezek közül a versek közül különösen kiemelkednek: az Örök utakon címadó verse, az „Ecsettel” sorozat miniatűrjei, a Leomlanak a hó börtönei, a Kihajló ág, a Fényanya tenyerén. Az előbb említett két elem a későbbiekben tovább modulál, ott bujkál „A tűzfák erdejében”, a „Sárkánycsordák” fejezetek sors-verseiben, küldetésről, hivatásról valló énekeiben, regöléseiben, há- borúellenes antifasiszta ódáiban, siratói- ban. A könyv önmagában is befejezett, jól komponált, kerek szerkezet. Lapról lapra érződik a fejlődés, emelkedés nemcsak formai gazdagodásnak, finomodásnak lehetünk tanúi, de nyomon követhetjük Galambosi költői kibontakozásának útját is, a kezdeti impresszionisztikus táj-, szerelemversektől a „nagyobb horderejű”, mindnyájunkat érintő emberiségproblémákig, amelyek úgyszólván minden jelentős költészetben helyet kapnak, mióta ismét árnyakként tornyosulnak fölénk. Talán túlságosan is súlyos ez a könyv. Mindenesetre nehéz lesz továbblépnie, nehéz lesz következő könyvében önmagát meghaladnia. A témát érintettük. Természetesen a téma önmagában még nem minden. Galam- bosi eredeti szemlélettel, sajátos egyéni képszerkesztéssel, változatos motívumokkal, egyéni ritmikával alkot, eleve kizárva így a banalitást, közhelyszerűséget, még ott is, ahol a téma eleve közhely, banalitás. Érdemes volna a fölsorolt tulajdonságokat egyenként is megvizsgálni. A rá legjellemzőbbet világlátásában, szemléletében találjuk. Ez azonban sokkal rejtettebben nyilvánul meg, mintsem mindjárt az első pillanatban, az első olvasáskor észrevehessük. Hogy ennek is csak a lényegét ragadjuk meg, egyszerű szóval „naivitásnak” nevezhetnénk, ha nem volna mindjárt itt mellette az,’elfogulatlanság”, „előítéletmentesség” és egyéb, csupán árnyalattal eltérő fogalmak. Ez a „naivitás” nem holmi tudatlanságból vagy idillikus szemléletből ered, nem is annyira a dolgok rangsorolása körül érződik, hanem inkább jóhiszeműségként, egyfajta igen értékes és ritka optimizmusként, a szemléletet alapjában derűssé „tevő” melegként árad a versekből. Ez képalkotására is hat: melegség, humor, groteszk együttlétét teszi még a különösen „szigorú” olvasó előtt is elfogadhatóvá (Bagolyháton szállni, / kötőtűben hálni / levágott kakasok / csőrén fuvolázni...). A könyvben találhatunk néhány „nagy” verset, ezek közül is kiemelkedők: a (Lovász Pálnak ajánlott) A jövő Istenével, a Tíz szonett, a Kiáltás, a Kockajáték sorozat, a (Juhász Ferencnek ajánlott) Gsil- lagszemű királyfi, A Nap asztalán, a Nehéz sorok a békéért, az Apokaliptikus litánia címűek. Ez nem azt jelenti, mintha a könyv bármelyik verse is „elvetendő” volna — mintegy illetéktelen, méltatlan a fölsorolt versek írójához. Galambosi költészete (bár a megállapítás közhely és meglehetősen gyakori az utóbbi időben) újdonság számunkra, eleven, tavaszias színekben ébredező látvány, örvendetes folytatása, egyénítése a hagyománynak, és annak az újnak, amely különösképpen Weöres Sándor és Juhász Ferenc munkássága nyomán honosult meg költészetünkben. (Szépirodalmi 1967.) Bebesi Károly 166
