Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - SZEMLE - Csányi László: Csorba Győző: Lélek és ősz
magát, most találja meg a saját utat. Bella Istvánra, Raffai Saroltára, Ratkó Józsefre gondolunk. Mindezek a költők intellektuális erényekkel lépnek színre; a belső számvetésnek és költői összegzésnek azon az útján járnak, amelyekről szóltunk az előbb. Nem lenne teljes ez az ismertető, ha nem beszélnénk a Dunántúl költőiről. Annál kevésbé, minthogy a Szép versek 1967 ben szót kapó dunántúli lírikusok verseiben ugyanazok a folyamatok érvényesülnek, melyekről az új magyar lírát jellemezve beszéltünk. Vagyis az összefoglalás igényének és a gondolati gazdagodásnak tanúi vagyunk. Csorba Győző a pusztulással folytatott viták, az élet és a halál küzdelmének drámai átélése után a világban érvényesülő magasabb rend eszméjében talál megnyugvást. Ritmus, rend, zene című verse arról vall, hogy az életben és a világmindenségben tapasztalt látszólagos zűrzavar mögött egy személytelen törvényeivel érvényesülő harmóniát fedez fel. Takáts Gyula újabb versei úgy festik őt elénk, mint a természet vallatóiát, titkainak szorgalmas fürkészőjét. Mikroszkóppal látjuk, amint a virágport vizsgálja, vagy égre emelt tekintettel, amint a csillagok ábráit kémleli. S közben töpreng a létezés titkain, a kozmosz személytelen törvényein. Ámde a „filozófia” nem idegeníti el attól a világtól, melyet a magáénak tud; nem kergeti belső válságokba, vergődő gondolatok közé Otthonosan mozog és cselekszik továbbra* is; legfeljebb a világ, amiben illetékesnek tudja magát, bővül, terjeszkedik tágabb Csorba alapélménye a rend, hogy saját szavait használjuk, a ritmus, rend, zene, vagy akár az újjárendezés, s az ijedt lélek nem egyszer ijedten kiált fel: „Miféle rendbe illik ez?” — vagy „lehet-e rend még ezután?” A szabály így hangzik: mégsincs jobb jó, mint az élet, s rögtön ráfelel a szigorú valóság: s mégsincs rosszabb rossz, mint hogy elszalad. Ami e két felismerés között van: harc a rendért, s ha az reménytelen, hát harc az emberi méltóságért, hogy el tudjuk viselni a valójában elviselhetetlent. Mert a rend: az élet és a szépség, a művészet: az igazság és megmaradás reménytelen parancsa, s ami ellenébe támad, a pusztulás és a halál, s éppen azért, mert reménytelen és végleges, „le kell írni s úgy megtartani”. Az ilyen emberi magatartás voltaképp állandó harcban áll a világgal, s eg'yenborizontok felé. Bárdosi Németh János továbbra is egy harcos humanizmus eszményét hirdeti, s egy összhangra épülő életrend belső harmóniájáról beszél. Kál- di János költészete is az életsons intellektuális értelmezését valósítja meg. Nem a tájban vagy az életforma megszervezésében keresi a harmóniát, hanem a gondolatok belső körében, az eszmélet küzdelmei között. Erre vall az a törekvése, hogy az emberi sors általánosabb drámáiról tegyen vallomást: az élet értelméről, a munka és az alkotás erkölcsi hasznáról, a vállalkozásról. Körösi Csorna monológja című versében olvassuk vallomásos meditációjának az eredményeit: „értelmesen pusztítom el az életem, / s megcsókol majd szívemnek két nagy rokona: / az Időtlen és a Végtelen”. Vagyis küzdelmeinek, vállalkozásainak értelmét abban látja, hogy az egyes ember erőfeszítései és eredményei valamiképpen az emberiség vagy a világ tágasabb rendjében kapnak helyet. Egy folyamatról beszéltünk, s mint minden folyamat ez sem köthető egyetlen esztendőhöz. A Szép versek 1967 című kötet mégis egy lényeges pontián ragadja meg ezt a folyamatot: általánossá válásának idején és megőrzésre méltó szép versek közegében. Vannak tapasztalatok, melyek arról beszélnek, hogy ma az olvasók is igénylik az effajta, gondolati költészetet: eligazítást várnak tőle, saját megoldatlan kérdéseikre remélik a válaszokat. (Magvető) Pomogáts Béla Csorba Győző: Lélek és ősz letrendszerébe az elképzelt és megvalósíthatatlan rend helyett legalább egy pan- teizmus kompromisszumát próbálja beállítani: Izgalmas akkor lesz valóban mikor kicsiny határaim széthullanak majd és ezerféleképpen kerengek-mozgok a világban mint föld a földben víz a vízben féreg a féregben mint lég a légben s mostaninál sokkal hatalmasabb rend és törvény szerint. Ez az erkölcsi élmény jelöli ki Csorba 155
