Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - Marafkó László: Az úristen pártfogoltja (elbeszélés)
— Kukac. — És még? — Kukac-Kis Béla. — Valami papírja van? — Csak ez. — és Barnabás meglobogtatta diplomáját. — Mi az a szemét? — Diploma. — Az nem elég. Valami levél vagy hívás? — Az nincs. — Akkor viszontlátásra. Bizony Barnabásnak rémlett, mintha hallotta volna ezt a kifejezést, de nem tudott visszaemlékezni, hogy hol. Üj'ból elindult, bár nem szerette ismételni önmagát, ezért a daktilikus lépéseket spondeusokkal keverte. Akkor vette észre az Atyaúristent. Éppen a Körút sarkán ereszkedett le az égből, majd — hogy elkerülje a feltűnést — egy Chevroletbe szállt, de észrevette Barnabást és megállította a kocsit. Barnabás meghajolt, mert az a fényes izé belesütött a szemébe, és azt mondta: — Dicsértessék! — A, szervusz, szervusz fiam. Régen láttalak — és kezet nyújtott. Bizony Barnabásnak az volt az érzése, hogy az Ür keze izzad, de aztán elhessegette magától a szentségtörő gondolatot. Az Úristent még abból az időből ismerte, mikor apjával kuglizni szokott. — Éppen most jövök Angliából — mondta az Űr. — Erről jut eszembe, nincs szükséged néhány szép nylon ingre, fiam? Nekem sajnos szűkek. — Őszintén szólva . . . — Ki vele! — Se pénzem, se állásom. — Csak nem gondoltad, fiam, hogy pénzért adom. Mit csinálnék én vele ott fenn. A szentek úgy lopnak, hogy az csoda. De mit tehetnék érted, fiam? — A bizottság . . . meg a Porta ... de nem akarom, hogy azt gondolják . . . — Ne szabadkozz, a szent. .. bocsánat. Tudom én mivel tartozom apádnak a sok frlöccsért. Menjünk, irányítsd a sofőrt, mert a múltkor is elütött egy embert. Alig tudtam a rendőrségen kimosdatni. A bizottság még ülésezett. Az Úristen hanyag mozdulattal a fogasra dobta a glóriáját, de a vaskampó leolvadt, és a takarítónők öt percig locsolták hideg vízzel a glóriát, mire hozzá lehetett nyúlni és kiszidolozni. — Jó napot! — mondta az Úristen. — Erőt, egészséget mi Urunk, istenünk! — Itt van az én fiatal barátom . . . — Már éppen üzenni akartunk érte, mert elfelejtette aláírni az állását. Hiába, bohó fiatalság — mondta az elnök. — Nana! — szólt az Úristen. Csak semmi tréfa, bizalmaskodás. Kis percenés hallatszott, amint a bizottság behúzta a képletes farkát. — Itt tessék aláírni — nyújtotta az elnök a papírt. — Hiszen ez az én Kakukk barátom állása. Inkább ne legyen állásom, de . . . — Ne nyafogj, fiam. Majd neki is találunk valamit. Ugyebár?! — és az Űr felhúzta a szemöldökét. A fejek úgy bólogattak, mint szélben a virágok. Azt már megtanulták, hogy szélben növekszik a szélütöttek száma. — Akarsz nálam glóriapucoló lenni, fiam?
