Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Ferencz Győző: Töprengés műfordítás közben
egyben. De lám Bérczy Károly Anyeginje maradandó érték nyelvének gyors elavulása ellenére is, költészetét viszont ki ismeri? Az ember mindig önigazolást keres, persze. Lám, a kinyilatkoztatott tételre is van ellentétel. Ez már a dolgok dialektikájából következik. Annyi azonban bizonyos, hogy a versfordítónak költői tehetséggel feltétlenül kell rendelkeznie, másként esetleg filológusi pontosságú, ám élvezhetetlen, zamattalan lesz a fordítás. Az emberben igen sok gondolat tolul föl fordítás közben, s nem is mind művészi-irodalmi, hanem etikai is, mely azonban összefüggésben van az előbbiekkel. Azt hiszem, a legfőbb gond: fordításom fölé írhatom-e Martinov, Rozs- gyesztvenszkij, Pausztovszkij vagy Fegyin nevét? Sikerült-e úgy visszaadnom a művet anyanyelvemen, hogy a magyar olvasó éppúgy élvezze, ízlelje, mint az orosz? Mert ez lenne a műfordítás gyönyörűsége, ez a fordító egyetlen célja, mely felé minden ellentmondást, s főként önmagát leküzdve törekszik le-letörve, s újra föllelkesülve. Töpreng aztán a fordító máson is. De ez már szigorúan vett szakmai rész: hogyan egyeztesse össze a filológusi — szószerintiség, metrumbeli azonosság, szótagszám, rímképlet, alliterációk, metaforák rendszere, mély és magashangú szavak, mondatok funkciója vagy funkciótlansága, esetlegességének eldöntése stb. — tökéletességet a művészivel. Nagy gond ez, mindennél nagyobb, s az eszményi összhang hozná meg a tökéletes műfordítást versben; a szép, gondolatritmus szerinti, jól tagolt, zeneileg is tökéletes szöveg a prózában. Tudom ezt, s nem ismeretlen a többi műfordító előtt sem. Talán ezért is van, hogy valahányszor befejezek valamilyen munkát, mindig gyanakodva vizsgálgatom: jó, jó, tudom, ez már az enyém is, de vajon az eszményit megközelítve azonos-e az eredetivel? Sikerült-e úgy ízekre szedni az eredetit, hogy újra összerakva semmi ki nem maradt belőle? Mennyire sikerült azonosulni az eredeti szerző gondolatvilágával, élménykörével, korával, indulataival, lofoo- gásával vagy jegességével? Nagy gondok, a műfordítás paradoxonaiból fakadnak. S a leg'gyötrőbb, hogy minél tovább csinálja az ember, minél inkább beleássa magát a rejtelmekbe, annál nyugtalanítóbbak ezek a gondok. Vagy talán addig jó, amíg ilyen tépelődésre készteti az embert a fordítás? Lehet, mert mihelyt ez megszűnik, oda a fordítás művészete, s egyszerű iparos- munkává degradálódik, semmiben sem különbözik a szakmánymunkától. FERENCZ GYŐZŐ 124 1
