Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Dénes Zsófia: Álmodád

ha Jókai huncut incselkedése csillan meg mögötte, Nono, gondolja a kislány, az a sánta gebe nem sok jót jelenthetett — és utánapillant az egésznek.

Azért vetem fel ezt az Álmodád-álmot, mert mindenestül eltűnt a szemem elől. Volt egy Jókai mesékönyvem — volt és nincs! Kerestem azóta boltokban, könyvjegyzékekben, könyvtárakban, de nyomát se leltem. Addig, amíg a százkötetes Jókai is kezembe nem akadt, az a díszkiadás, amely a nagy írót 1898- ban ünnepelte. Azzal összenőtt Mesék és regék címen, s megtudtam, hogy 1892-ben külön jelent meg a Mesekönyv (azt hozta haza anyám), de azóta nem forog közkézen, benne ragadt a száz kötetben és nem tudnak róla a gyermekek.

Ez az, amit lehetetlennek tartok. Hiszen Jókai írta! Nem mesegyűjtés, hanem az ő fantáziája csillog-ragyog benne. Ügy röppen fel a magasba az el- ámult gyermek előtt, miközben olvassa, mint a szivárványszínű paradicsom- madár.

Lehet azért, lehet, hogy nem egészen ilyen. Hiszen . . . régen olvastam. De az én emlékezetemben így maradt meg. És ez a mentségem, hogy utánakiáltok.

Mindig is nagy meserajongó voltam. Mindenféle mesét, ahol csak rátaláltam, felhabzsoltam. Fehérbőrűét, színesibőrűét, mindegy. De egyik gyűjteményt sem szerettem annyira, mint Andersen mesemondását és szorosan mellette Jókaiét. Ök ketten azért is értettek úgy a gyermek nyelvén, mert annyit őriztek meg lényükben mindhalálig a gyermekből. Nem kell lehajolniok, ha hozzájuk szólanak; fejükig ér a fejük, úgy mondják el az álmot.

Vajon mikor kapom vissza Álmodádot?

DÉNES ZSÓFIA

Heitler László: Halászbárkák

116