Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Palkó István: Mai publicisztikánk etikusa

élménye, tapasztalata s egyben az eszményi emberkép megteremtésének az igénye is. Az eszményi emberkép életszerű megfogalmazása oly sokrétű, hogy minden eszmélkedő ember több élethelyzetében magára vonatkoztathat belőle valamit nem tantételesen, hanem mozdító elevenséggel, személyiségformáló hittel és erővel. Nép- s nemzetnevelő pedagógia ez, nem az iskola taposómalma.

A szerző emberi méltóságtudata csak az antik koréval mérhető, ahol az ellenfél vagy akár ellenség nem pocskondiázás tárgya csupán, hanem saját erőinknek, értékeinknek mértéke inkább. Tanulság: becsüljük meg ellenfeleinket, hogy legyen, mit önmagunkban becsülhessünk.

Nem kisebb erő kell a személyes válságok bevallásához, mint az ellenfél tiszteletéhez. A „pokoljárás” nemcsak a régiek privilégiuma volt, a mi ütünk is lehet tövises. Ezt csak a hipokriták és önálltatók vélik másként.

Egzisztenciális veszéllyel járhat az, ha valakiről „illetékesek” azt állapítják meg, hogy probléma van vele, vagy munkájában. Héra egyik tézisében erre is eligazítást ad: „A tudósok, művészek, novella-, forgatókönyv- és újságírók és egyéb valóságkutatók munkájának eredménye nem tud megjelenni másként előttünk, csak úgy, hogy probléma van benne. Olykor még a rossz írás is prob- lémásL hagyne volna hát az, ami jó.”

Ez az emelkedett etikai szemlélet érvényesül végig az egész köteten, legyen az interjútéma, esztétikai fejtegetés vagy dogmává emelt történelmi torzulások korrekciója. Ez a szemlélet valóban az „idealista-realista” erényeit egyesíti magában, amiket szembe szoktak állítani egymással vagy egymás ellenében kijátszani. Példa arra, hogyan lehet nyitottá tenni újból a marxizmust, amit a dogmatizmus úgy lezárt. Héra azt a marxistát példázza, aki nem páholyból nézi, hogy mások miként kínlódnak a tudomány és művészet problémáin, hanem maga is benne van a gondolat nagy erőfeszítéseiben, ahogy ezt Roger Garaudy-ről éppen ő állapítja meg, akit nyugodtan nevezhetnénk nagy europer példaképének is.

Ez a nyitott marxizmus igénye van ott minden sorában, akár a „beleírás- ról”, akár a bürokratológiáról, akár a homo dubitansról értekezik.

A mélyre és messzire tekintő kommunista vitamorál Héra éltető eleme. Ez határozza meg legapróbb gondolatrezdülésétől kezdve összegező megállapításaiig írói alapállását. Mert Héra nem fél a nagy és kényes témáktól sem. legyenek azok közéletiek vagy művészetiek. A Franz Kafka problémáról éppen olyan bátran mondja el véleményét, mint Déryről vagy Garcia Lorcaról és „emberi dolgaink költői elrendezéséről”.

Héra írói intencióit legfényesebben második kötetének befejező tanulmánya: Dolgunk a költészettel világítja meg. A költészethez való viszonyunkat eszméinkhez, saját érzéseinkhez és szellemi önmagunkhoz való érzelmi viszonynak minősíti. Rámutat a tudomány és művészet illetékességére, s közelmúltunkat bírálva azt mondja: „Rendszerint nem egy nagyigényű, mozgalmas, a mai élet problémáira élénken reagáló filozófia vagy intellektuális publicisztika csatázott a renyhe költészettel, hanem egy ernyedt, magasabb, távlatosabb feladatát betölteni nemigen tudó tételes publicisztika csatázott rendszerint a nála tágasabb, mozgalmasabb költészettel. Megértés, tevékeny béke így aztán csak úgy lehetne a tudományos szellem és a költői szellem között, ha mindegyik kitöltené saját formáit, s lendületes volna a maga módján . . .

Egy olyan filozófia és publicisztika, amely a költészettől is tanul, s egy olyan költészet, amely a filozófia által is gazdagodik, olyan légkört teremt114