Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Bárdosi Németh János: Vázlat egy önéletrajzhoz
Nős vagyak, a családi kör nem bezár, hanem megőriz a magány ellen. A világban a rendet és a harmóniát keresem. Szeretem az embert, de nyugtalanságomat mégis az ember okozza embertelenségével. Első akadozó versemet is a békéről írtam 1917-ben. 1922-ben jelent meg az első versem az Élet c. folyóiratban. Az első verseskötetem pedig 1926-ban. Eddig tíz kötetem jelent meg, fele vers, három regény, egy daljáték versei, s egy irodalmi tanulmánykötet. Első két verseskötetem az ifjúság lázas rohamában született, válogatása ma már messze esik esztétikai ítéletemtől. Jelentősebbnek érzett verseskönyvem a Szegény ország, 1941-ben jelent meg a pécsi Janus Pannonius Társaság kiadásában. 1960-ban látott napvilágot Carmina Hungarica c. verseskötetem. Az említett kötetek (különJkülön) 10—15 év termésének válogatásai. Mostoha irodalmi viszonyaink miatt sohasem tudtam a „termést” kellő időben és módon betakarítani. Utolsó verseskönyvem: Vacsoracsillag című válogatott gyűjteményem. A kötet negyven év termését (1924—1964) öleli fel — sajnos — szintén nem teljes. Pedig a költő célja az, hogy élete summáját, megtalált szépségét, emberségét felmutassa. Költői példaképem Petőfi, Arany, Ady és egész nemzedéke (főleg Juhász Gyula és Kosztolányi), költői világom azonban mindvégig nagy földimihez: Berzsenyihez fűz. Nemzedékemből Illyés Gyula áll legközelebb hozzám. Ezek — természetesen — csák költői utarára utaló megjelölések és nem irodalmi érdeklődésem határai és világtájai. Regényeimben is lírikus voltam, ezért azok is lírai „tájképek” életem képeskönyvéből: a szerelemtől a háború rettenetéig. Különös módon fiatal éveimben (a 20-as, 30-as években) prózát írtam és ebben az időben jelent meg három regényem: Jégeső, Zsellérek, Napfogyatkozás. Szólni kell irodalomszervező munkámról is. 1932-ben Szombathelyen a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság elnöke lettem. A provincializmus helyett az élő irodalmat szólaltattuk meg a nyugati határvidéken. (Keltett is ez a mozgalom riadalmat a maradi körökben, több meghívás vitát provokált, de a fiatal erő és a jó ügy izgalma nem ismert félelmet, se akadályt.) Megszólalt pódium ónkon Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Supka Géza, Féja Géza, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Németh László, Kárpáti Aurél, Kocsis László, P. Gulácsy Irén (az erdélyiek közül Tamási Áron, Kós Károly, Nyirő József, Dsida Jenő) és sokan mások. Kosztolányival 1927-ben együtt léptem dobogóra a Kultúrpalota nagytermében és ez volt első nyilvános szereplésem, hódolva ifjúkorom nagy költőjének és első mesteremnek. Olyan hely lett a 30-as években Szombathely, ahova minden igazi alkotó szívesen jött. (Bartók és Kodály is ebben az időben hangversenyezett itt. Kodály maga segítette előkészíteni á Háry János bemutatóját.) Hadd említsem Móricz Zsigmond vallomását Szombathelyről. 1933. április végén írta hozzám Leányfaluból: „Kedves Barátom, köszönöm neked,. hogy elvittél Szombathelyre. Nagyon erős emlékek maradtak bennem. Ezek a mesebeli bajbíró idők sehol annyira nem kaptak meg, mint éppen a ti városotokban. Sokat tűnődöm azóta a magyar sorson, az emberi sorson.” 108
