Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Fodor Ilona: Az éjszaka zenéje és az éjszaka képei

Ferenc költészetében a Szarvas-ének híd az Éjszaka-Magyarország mítoszához is.

Jánosi Antal és Rajnai András a televíziós kép-költemény szerkesztője és rendezője Az éjszaka képeinek nyitányát a Babonák napja csütörtök: amikor a legnehezebb című költemény város-képével, „Galapagosz-szigetével” into- nálja. S az embernagyságú neon-reklám, mely a föld kivilágított vízrajzát idézi, a városi éjszakában tétován őgyelgő emberekkel, szintén növényi létet illusztrál. A Babonák napjának kivilágított szégven-kalodája, az Oktogon jelenik meg így a képernyőn, a „villany-térkép-Magyarország” japán vagy olasz változata, a Város, melynek villany-ér-hálózatára mint modern pellengérre feszül a költő. Az elektromosság új Kőmíves Kelemenje újra és újra a Lehetségest latolgatja, „mint a gyerek, aki valamit szeretne”, a lehetőséget, a „meg nem történtet”, de „megtörténhetőt”, mely nála mindig a beteljesülés reményével és félelmével azonos: „És fölmásznék rád villany-érháló-Magyarország, — feküdnék neon- agyadon, —■ hogy lássák az átsugárzott bordák — között megdagadt szívemet. — Amely tied ... — ... De kinek motyogok, kinek beszélek? — Kit ment meg a haláltól ének?” — Ugyanazok a kérdések ezek, mint amelyeket Űjfalussy József feltett Bartók éjszaka-zenéjét hallgatva, s melyekre aztán a remény szavával válaszol. Doktor Faustus reményen túli reménye ez, s e Schönberg alakjából, de méginkább tanaiból és nagyobbrészt Nietzschéből összegyúrt regényhős méltán sugalmazza a városi labirintban eltévedt Thézeuszt, s az utolsó vallomásban, az Ecce Homoban újraidézett Éji dal múzsáját, Ariadnét. Nietzsche utolsó üzenetét Wagner hitveséhez, Liszt Cosimához küldte: „Ariadne, ich liebe dich”. Aztán beborította a sötétség. A Kékszakáll és Az éjszaka zenéjének de- dikációja s Az éjszaka képeiben csitító és alvásra biztató nőalak is Ariadnét idézi.

,,Én nem bízom ebben az új Ariadnéban — mondja Rajnai András, miközben a televíziós kép-költeményről beszél. — A XX. század Thézeuszának egymagának kell megtalálnia a labirintból kivezető utat.” Lám, Juhász a példa rá, még a kórus sem világítja meg éjszakáját. — Pedig milyen szép elhatározással teremti a költő — saját képére és hasonlatosságára — kórusát: „Az éjszaka képeit voltaképpen egy elképzelt zenei formára írtam. Egy olyan zenei formára, amely eredetét az ősi görög kórusokban veszi, s mely vers-formát, vagy mondanivaló-formát, kétezer év óta használ az európai költészet — és tapasztalatom szerint mindig legfontosabb mondanivalói számára, és mindig olyankor, amikor tömeges hatást akar elérni a költő; amikor nemcsak a magányos merengés ábráit akarja megtölteni a szavaiból életre kelő látomással, de a várakozó emberekben szeretne egyidejű robbanást okozni. A vers szereplőinek egymásra épülő, egymást nem nélkülözhető mondataiban minden hallgatónak (vagy olvasónak) részt kell vennie. Ha az én versem talán nem is, de ez a versforma lehetőséget ad arra, hogy magára ismerjen benne minden ember.”

E rádió számára készült elö 1 járó-szóból megtudjuk, mit nem valósított meg Juhász, illetve mit vett kölcsön kórusától, mint öltötte magára a görög kórus alapvető rendeltetését: a Látnok szerepét. Hiába határozza meg Eliot kórusa szerepét: „Több —■ amit mondanak, mint amennyit tudnak, mint amit te megérthetsz.” A modern oratórium végén csak kiderül, hogy e kórusnak nevezett „közösség” a költő szavainak visszhangja csupán. Várakozásuk értelmét a költő várakozásának, virrasztásának visszfénye adja, — „Ha tudnátok, menynyivel többet tudtam, mint amennyit felfedeztem” — Paul Claudel és Darius Milhaud Kolumbuszának szavai, melyeket az oratórium két kórusához intéz,

91