Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Fodor Ilona: Az éjszaka zenéje és az éjszaka képei
FODOR ILONA Az éjszaka zenéje és az éjszaka képei „Mert olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige. Picasso kétorrú hajadonai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani, vágtatva kinyeríteni, amit mi elviseltünk, emberek, amit nem érthet, aki nem érte meg, amire ma sincs szó s tán nem is lehet már csak zene, zene, zene .. (Illyés Gyula: Bartók) Idő és ember viszonyában — Sztravinszkij mondja — a zene a rendteremtés eszköze. Kizenélni a kimondhatatlant — ez igyekezetben találkozik a XX. század zeneszerzője és költője. „Szépen kimondani a rettenetét”, azaz művészi formába öltöztetni a század rossz-közérzetét, disszonanciába fogni az érthetetlent a feloldás igényével -—• ebben találkozik az ősember a modern művésszel. Ilyen értelemben Juhász Ferencnek az ötvenes évektől született költeményei amennyiben a sokat hánytorgatott (de kevesek által megindokolt) „válsága” termékei, annyiban a rendteremtés, kísérletei is. A történelem, A tékozló ország tágítja először tájlírája „boldog világát” zaklatott látomásokká. Az idő sürgeti, hogy rendezze helyét a világban, „hogy teremtsen értelmet anyagának — jövőt a múltnak, a jövőnek múltat”. E „látomásokkal áldott élet” kötetlenebb kifejezésmódot igényel, az eddigitől eltérő, újfajta zenét diktál. „Ideje nincs most az álomnak, a könnyű tiszta dalnak ... a ritmus is sánta, félreszalad.” Csodák és látomások éppúgy összetartoznak ezentúl, mint a „vad vijjogások és zokogások”; a „létezés lázas látomásainak” próza-zenéje most már a „világot rázó szél” zúgása. S mert egyformán áldást és átkot hordó e látomás, mert egyszerre jelenti „foszforos csodáit a kínnak” és a „fényt virágzó szörnyű képeket” — ezért vallja a költő: „újra kell szülni a szavakat”. S az újraszült szó ezentúl nemcsak önmagában s nem is mondattani szerepe által beszél, értelme mindinkább a szavak csipkebokrából zengeti új törvényeit. A szavak együttes zenéjéből néhol a raffinált naivság csendül, de vezérmotívuma ezentúl inkább a jeremiádok átka, az apokalipszis látomása lesz. A szó-felsorolás, szó-ikresítés osztinatoja, a szó-litánia monotóniája, a szó-bokrok kúszasága, a szó-folyamok örvénylése által a szó hangalakjából új zene s ezzel együtt egy másfajta jelentés is fakad. Így születik az új, XX. századi fausti átváltozás pokol-zenéje, új és új metamorfózisok, költői lélekvándorlások hordozója. Mert Juhász szerint „az ember dolga kiteljesülni a tisztaságban”: ez pedig az átváltozások sorozatán át vezet, az egyén, a társadalom kipróbált útjai helyett a költő egyre inkább a maga útját járja. Mózes hangoskodó maga-mutogatásától Kőmíves Kelemen falba-épített tehetetlenségéig, a közösségtől az „önmagából-építő” kőmíves- mesterig, egyfajta krisztuskodásig vezet Juhász Ferenc maga-kísérletező útja, előre, és vissza az eredethez, az állat-léthez, a Csodafiúszarvashoz: a történe80
