Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Marafkó László: A groteszk
általán nem biztos benne, hogy másként cselekednék, mint ők.” (Kiemelés tőlem, M. L.) Ennek az anyag feletti relatív győzelemnek a tünete az is, hogy megszűnik az egységes, csak emelkedett vagy csak hétköznapi szemlélet a művön belül. Korábban ezt már Meyerhold is észrevette. Ez a hatás arra kényszeríti a nézőt, hogy kövesse az író váltásait, egy nézőpontot a következő pillanatban új nézőpontra cseréljen fel. Egyébként ez a megoldás Brechtnél, aki véghezvitte a groteszk színpad meghaladását, az epikus drámában a dialektikus szemléltetés eszköze lett. Gyakran a groteszk művelőinek táborán belül is megvannak az ellentétes pólusok. S mert a groteszk írójának borotvaélen táncolása csak időleges lehet, az utak sokfelé vezetnek. A tragikus groteszk vezethet Ionesco darabjához, A kopasz énekesnőhöz, az emberszabású bábok világába. A komikus groteszk feletti győzelmet az jelenti, ha átcsap szatírába, de a másik szálon elvezethet a teljes cinizmusig. Van úgy — amint ezt Brecht is példázza —, hogy egyes írók fejlődése az ellentétes pólusokon keresztül vezet el az új szintézisig. A becsületesen kereső nyugati írók helyzetét kétségtelenül megnehezítette, hogy a szocializmus perspektívái a személyi kultusz idején időlegesen össze- kuszálódtak. Mindezek ellenére tagadhatatlan, hogy a groteszk világnézeti alapja előbb-utóbb beszűkülést eredményez, magát a művészt is pusztítja. Továbblépésük ezáltal nem egyszerűen irodalmi probléma, hanem politikai, gyakorlati, s végleges választ is csak a gyakorlat adhat. A groteszk nálunk A szocialista országok irodalmában Mrozek az, aki éppen groteszk egyfelvoná- sosain keresztül lett világhírű. Útja a szatírától vezetett a groteszkig. Indulása azt bizonyítja, hogy a groteszk mint átmeneti műfaj olyan korszakváltások idején jelenik meg, amikor megingathatatlannak hitt eszmények rendülnek meg, s váltanak ki az írókban egyfajta szkepszist. Esetünkben arról a periódusról van szó, mikor lezárul a szocializmus egyértelműen hiba nélkülinek vélt szakasza. A szkeptikus magatartásból következően az író, időlegesen az érzelmi senkiföldjén, megpróbálja az objektív kívülálló helyzetét elfoglalni. Ebből fakad aztán az elvont, fantasztikus általánosítás gyakorisága, a groteszk képletszerűsége, amelybe különféle mennyiségeket lehet behelyettesíteni. Ez pattant ki a Mrozek-vitában is, hogy vajon Károly áttételes leleplező modelljét mire is kell érteni, a fasizmusra-e vagy a dogmatizmusra. Bár véleményünk szerint a fasizmusra vonatkoztatás a helyesebb, ez nem érinti a kérdés lényegét, a konkrét történetiségnek azt a hiányát, ami a látszólagos Objektivitásból ered. S bármennyire is szeretné a rendezői felfogás feloldani a többféleképpen értelmezhetőség ellenmondását a díszlet és öltözet megválasztásával, az abszurditást pedig a játékosság fokozásával, ez nem leplezheti, hogy mélyebb, koncepcionális meghatározókról van szó. Hogy az objektív felfogás mennyire e művek lényegéhez tartozik, bizonyítja Mrozek egyik könyvének előszavában a rendezésre vonatkozó utasítás, amelyben Dürrenmatthoz hasonlóan tiltakozik mindenféle konkrét értelmezés ellen. Persze egyoldalúság lenne a megrendülésből magyarázni a groteszk mögött meghúzódó magatartás eredetét. Inspirálója inkább a fenti szakasz lezárulását 59
