Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 3. szám - Fodor András: Szorongás (vers)

FODOR ANDRÁS

Szorongás

Tavasz a kórházkerítés előtt.

Várakozók lefojtott zsibogása.

Orgona, szegfű, rózsa.

Akárcsak akkor, huszonnégy éve . . .

Néném tudja az ablakot is:

alvó apámról — szétnyitolt

laza kezét a levegőre ejtve —

ott mondta ki az orvos,

tele van szórva minden csontja

a pusztulás ocsujával.

Betegünk szomjas. Küldenek sörért. Kopár vasajtók, pilledt fasorok. Kockakövek sivatagán idegen ismerősök.

Fásult, ünneplő vonulásuk nem ismeri meg bennem a hajdani rokont.

Ujjam a jeges üvegen.

Torkomban újra feltolult szorongás. Félrehullt arcom keretében hordoztam már e szomorúságot. Homlokomon a megbillent világ gyönyöre, fenyegetése: tilalmak, kínok, szerelem.

Sikos veszélyek héjába takarva a megígért gyümölcs, a titkos rendelés, hogy itt a feledésbe átkozottak között meg kell maradnom élve.

Megyek az utcán, keserű győztes, jutalmam iszonyatával.

Sövényen, kerten, járdaszegélyen orgona, szegfű, rózsa.

S kirakatok virága: könyv.

Borítóján a szárnyas pegazus.

Néném adott rá négy pengőt. Kezemben az első választott kötet. A költő, kit holtából is föltaszít a ló.

25