Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csikós József: Követők...?
a kórus is néhány Bartók-művet szólaltatott meg, s ezek előadásával ugyancsak kivívta és kiérdemelte a közönség rokonszenvét és elismerését. A Bartók-művek előadása a kórus továbblépésének útját is jelzi: alighanem elsősorban éppen ezen az úton kellene továbbhaladniuk, és a bartóki, valamint a Bartók nyomán járó fiatal zeneszerzőgárda kórusműveinek előadásával olyan centrumot teremteni, ahol mindig otthonra talál a modern magyar zene. Tudomásunk szerint a továbbiakban is nagy feladatok megoldására készül az Entzbruder Dezső nevét viselő kamarakórus. A sikeres budapesti szereplés bizonyára hasznos volt, hiszen a tervek között szereplő Pergolesi: Stabat Mater már igazi „profi” feladat lesz. De ebben a kórusban és hivatott vezetőjében megvan minden lehetőség arra, hogy kitűzött feladatait eredményesen végrehajtsa. RÓNAY LÁSZLÓ Követők...? Az irodalom törvényszerű építkezését szemlélőnek fel kellett figyelnie egy kezdeményezésre, aminek a gazdag hagyományokkal élő Sárvár 'adott bölcsőt ez év márciusában. A KISZ Vas megyei Bizottsága pályázatot hirdetett a dunántúli középiskolák tanulói számára, s a pályázat mottójául — mint egy témáját is körvonalazva — „Édes az hazának szerelme” címet választotta. Köznapibb fogalmazásban a műveknek a hazaszeretetről, a szülőföld keltette érzésekről, a változó szocialista haza, táj és az ember viszonyáról kellett vallani. A másfélszáz írás szerzője versben, riportban, novellában, sőt szatírában is megpróbálkozott ezzel a nem kis feladattal, komoly munkát téve ezzel a zsűri vállára. A szigorú mértékű elbírálás után 18 pályázó kapott meghívót a Dunántúli Diákköltők Találkozójára, Sárvárra. Első pillanatra talán meghökkentő a „diákköltő” megjelölés, jobbat, nemesebbet, az alkalomhoz méltán illeszkedőbbet azonban nem sikerült találni, bár ha alaposan megfontoljuk, szükségtelen is lett volna. Nem érett, még csak nem is érlelődő fiatalemberekről, költőkről van itt szó, a szoros értelemben, hanem olyan fiúkról és lányokról, akik az elektromos gitár helyett a tollal kísérleteznek önmaguk és világlátásuk kifejezésére, irodalmi ujjgyakorlatokkal próbálkoznak. A latin közmondás bölcseleté — poéta non fit, séd nascitur — természetesen figyelmeztet. Egyáltalán nem bizonyos, hogy az itt felsor akozottakból költő vagy író lesz. Az azonban angolos higgadtsággal is ifeltételezhető, hogy felnőttéletük tevékenységében meghatározó szerep jut majd az írás művészetének, az irodalom szeretetének, értésének. S talán akad köztük olyan is, aki felnövi magát, ahogy a címben is fogalmaztam, „követője” lesz a mai derékhadnak, vagy a még fiataloknak. A bírált versekből, novellákból érthető módon tűnik ki a legalapvetőbb gyermekkori élmények motiválta mondanivaló. A sorokon, szavakon átsüt a felnőtté válás korszakának gazdag lélektana, ez teszi talán azt is, hogy őszinte, nyílt, sokszor naív is még a megnyilvánulás, a szókimondó vehemenciát 150
