Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Pozsgai Zoltán: Békás
„kiveszőben vannak”. Némelyek gúnyolódnak, hogy ezért gyenge a népszaporulat. Hanem itt van béka, gólya! Békáson, meg a közeli Kemeneshőgyészen két-három gólyafészek is akad újabban egyetlen házán. Aztán kérdem Mátyás Antaltól: mondja, maga hogyan ment át az árkon, a juttatott földjére? Azt feleli, hogy tett rá egy kis fahidat. Tűnődik, aztán újra szól: sokan meg csak rozsét tettek az árokba, a kerék alá. Némelyik ember egy-két szekér trágyát. Világos: „összetörték” sokan az árokrendszert, ami egyszer már funkcionált, nem is rosszul. Az árokrendszer előtti vizek visszatértek, nem tudtak elfolyni. Csak „csatangoltak” a mezőn, az irdatlan rétségen, visszatértek a régi gólyák. A bibicek most is közrefognak — ezek a vadvízi madarak költés előtt, de máskor is, közrefogják csapatostól az embert, s vijjogva űzik, hajtják... A tsz meg így átvette ezt a gazdaságot, a régi parasztgazdaságokkal együtt, amelyek nagyrészt dombosabbak voltak. És közben a Marcal, meg a Rába vízgyűjtő területén határozottan megváltoztak az égalji viszonyok: több a csapadék, elfolyó hóié (télvíz) errefelé, mint húsz—negyven esztendeje. Aztán a beszolgáltatási kötelezettségek nagysága ártott még sokat. Mondják, hogy sok paraszt csak legyintett a vízre. Hogy mindegy, mi viszi el a termést. . .! Odább hangos motorzúgást hallok. Hídépítők és kotrók dolgoznak errefelé, Békáson túl. Győr, Vas és Veszprém megye találkozópontja volt mindig ez a tájék. Ezeknek a megyéknek a gyűlésein 1618 óta tekervényes kígyóként vonult végig a Rába meg a Marcal szabályozásának ügye, de miután megszavazták és elvégeztették is, tökéletes nem lett, főleg a Marcal. Ügy látszik, most „idedobta” vízrendező erejének nagy részét az állam. Marcaltőig (Békástól) tizennégy teljesen új, 80—150 méteres vasúidat olvasok meg a folyókon és ártereken. A Marcal medrét nagy gépek mélyítik és szélesítik, Győr felől Vas felé haladva. Kell is; Megyernél, meg odább is úgy kicsavargott a Marcal a medréből, hogy erdőkbe csapott be, szétdöntögetve őket (nem csak áradáskor). Akkor most van, lesz hova elvezetni a békási vizeket. Olvastam egy rendeletet, miszerint azokat a termelőszövetkezeteket, amelyek területükön nekiállnak a vízrendezésnek, nagy állami kedvezményekben részesítik. Mondja Csekő Ferenc agronómus Békáson, hogy az ő szövetkezetük is nekiáll. Már ásott is egy-két árkot, csak azt még nem nagyon lehet észrevenni. Csak túlságosan él a békásiak emlékezetében az elmerült koporsó, a vízben nőtt sás, s túlságosan hozzászokott a lábuk a gumicsizmákhoz. Azt hiszem, most ez a legnagyobb gond már, nem a víz! Amit a kis falu kocsmájában mondott egy öregember: „Noé is békási ember volt. Majd mi is csinálunk több bárkát, csónakot!” Azért a kotrógépek dübörgését majdcsak meghallják rendesen, jobban, mint a bibic-madarakét. POZSGAI ZOLTÁN 136
