Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Molnár József: Ferencke balladája (elbeszélés)
MOLNÁR JÓZSEF Ferencke balladája Erzsébet huszonhat órás vajúdás után szült; a főnővér örvendezve közölte az anyával, hogy fiú. Lelkes fiú-párti volt. Most már csak a neve hiányzik . . . Erzsébet tudatát sűrű köd vette körül. Érzéketlenül és halálos közömbösséggel lebegett lét és nemlét között. A főnővér gyanakodva figyelte a fürdetést: a gyerek nem sivalkodott. Időnként semmit érő aprókat nyöszörgött. Odalépett a mozdulatlanul elnyúlt anyához és hivatalosabb hangon megismételte kérdését: mi legyen a gyerek neve? — Ferenc — sóhajtotta ki magából rezzenetlen arccal Erzsébet. Ebben a névben — az elsőszülött fiúra értve — már akkor megállapodott a család, amikor Erzsébet először teherben járt. Mindkét nagyapa Ferenc volt. Erzsébet keserves kábulatban lehunytan tartotta szemét. Nem érdekelte Ferencke még akikor sem, amikor lefürc-sztve eléje tartották. Két lányt szült már és tudta, hogy az ősműhelyből kikerülő csecsemőn ilyenkor még semmi sem végleges. Miért nem viszik szobájába? Miért nem hagyják aludni? Utólag eszébe jutott, hogy szelíden pofozták is. — Nem szabad egyelőre aludni engedni — rendelkezett a vezető nővér. Négy órás megfigyelésre maradjon csak az anya és a csecsemő a szülőszobában. Főként Ferencke szemmeltartását kötötte a beosztott nővér lelkére. — Baja van annak az újszülöttnek, amelyik az első lélegzetvétel után nem sivalkodik. — Az orvosnak is ezekkel a szavakkal jelentette. Erzsébet utólag sem emlékezett arra, hogy a segédorvos bejött megnézni a gyereket; kiesett a tudatából. Az orvos nem fedezett fel naplózandó rendellenességet. A végtagok normális esetlenséggel és céltalansággal mozogtak, a légzés szabályos. A vezető nővér rendelkezéseit helyben hagyta és sietett vissza egy komplikáltabb esethez, A vezető nővér négy óra letelte előtt megjelent és engedélyt adott a költözködésre. Erzsébet nem került vissza szobájába: egyágyas, előkelő szoba jutott neki. Ferenckét a főnővér maga vitte az újszülöttek elkülönítőjébe. Másnap délben Ferenckét beadták az anyjához. Erzsébet már boldogan és a vajúdásos órák emlékét kiheverten vizsgálgatta. A feje nagyobb valamivel a szokásosnál:: szélqs nagyon a homloka. Ezeken kívül a bamba arcon még mindig nincs egyéni. Tíz percig erőlteti a csecsemő szájába mellbimbóját; a gyerek nem tartja meg, nem szopik. Csönget. Előkerítik a főnővért, az pedig megy az orvosért. — Mégis csak van valami baja a gyereknek: azon felül, bőgj’’ nem sír, szopni sem tud. — A segédorvos nem ijedős természet. — Egyelőre szívasson tejet az anyától — utasítja a főnővért — és a tejből apródonként kanalazzanak a csecsemőbe. Egy-két napon belül a gyerek magától is rájön a száj legfontosabb funkciójára. — Elővigyázatosságból másnap azonban felhívta a főorvosának figyelmét a csecsemőre. 65
