Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Vasvári István: Magyarország (vers)
aki önmagában is újjáépíti a világot; akinek csillagai: a tisztaság, tudás és szorgalom; aki nem áll meg soha, egyetlen pillanatra sem, de nap-nap-után faragja magát kínnal fegyelemmel, s nap-nap-után kölcsönadja a szívét társainak. VASVÁRI ISTVÁN Magyarország Mi voltál nekem, Magyarország? Viharzó, virágzó Éden, édességem, keserűségem; parány méz tenger epében. Igen — voltál nyár—-nyír a szélben; remegésed lett remegésem. Mi voltál nekem, Magyarország, hogy léted minden kínját érzem?! Mi voltál nekem, Magyarország, Miért kellett arcomra verned? Miért kellett ötven esztendőmnek elfutni házad, réved mellett? Igen — tájaid adtak kegyelmet; fényben áradtak rám a kertek. Mi voltál nekem, Magyaroszág? Csontvágó kínja életemnek. Leszel-e hajléka nevemnek; porom felett forgó szeleknek? . . . Gazdája konok ebednek, ha rám új vasak élesednek? . .. Igen — éretted keseregjek, dérként kertedben remegjek . . . Mi voltál nekem, Magyarország? Remények visszfénye: legszebb. 54
