Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 2. szám - Fázsy Anikó: Éjszaka (elbeszélés)

A lány már a ruháit nézegette. Egy kabátot kiemelt:

— Ezt kölcsönadod, ugye? Majd meghálálom! Pénzed is van? Jé, mennyi fénykép! Ez a nagyapád? Hogy jöttél el tőlük? Ordítoztak? Te, nálunk mi volt! Ezt el kell mondani! Egy haver jött, hogy lenn a téren állnak a buszok, a sofőrök kiabálnak: Bécs felé beszállás! Rögtön felvettem a melegítőmet, futok be a szobába a kosaramért, emlékszel, akkor jöttek divatba azok a cserépalakú fonott kosarak, húzom ki a fiókot, hogy kivegyek valami fehérneműt és pénzt az útra. Az öreglány meg csak jön utánam, néz. Egyszerre megszólal: — Hová készülsz te? — Mondom: — Amerikába. — Hogy-hogy Amerikába? — Hát hallotta, a térről indulnák a buszok. A dobozban csak kétszáz forint volt, meg valami apró. Az öreglány bőgni kezdett, hogy ne hagyjam ott, meg hogy ez az összes pénze, elállta az ajtót, nem akart engedni. A haver a gangról kiabált, hogy nem vár tovább. Fogtam az öreglányt, beraktam a szekrénybe, rázártam az ajtót. Azt a sivalkodást, amit csapott! A lakásajtót is bezártam, nehogy utánam jöjjön, ha kitöri a szekrény aj tót. Jó, mi? Most mit bámulsz ilyen meredten?

Alig bírt megszólalni:

— És ha megfulladt a nagyanyád a szekrényben?

— Micsoda? Nem ismered te az öreglányt! Kitört az onnan! S különben is, miért állt az utamba, mit okoskodott?

A lány elhallgatott. Vetkőzni kezdett. Néhány perc múlva még azt mondta:

— Hiába bámulsz! Te se vagy különb! Te is otthagytad őket! Mit játszod meg magad? Feküdj le inkább, de ne nyisd ki azt a rohadt ablakot.

A lány piros kombinéjában, befészkelte magát az ágyba, forgolódott egy keveset, aztán behunyta a szemét. Ö állt még egy kis ideig a szoba közepén, aztán mit tehetett mást, leoltotta a villanyt s vigyázva, nehogy hozzáérjen, befeküdt a lány meg a fal közé.

Behunyta a szemét. Görcsösen próbált nem gondolni semmire. De olyan élesen, mint még soha, állandóan ugyanazok a képek tolakodtak az emlékezetébe. A csúszós út a galagonyaboikrok mellett, amelyen nagyapja még ma is bejár a bányába, mert a nyugdíj kevés. Újra maga előtt látta a földes szobát, a vaskályhát, a polcot a rádióval. A kecskelábú asztal mellett nagyapa a nyolcadikos történelemkönyvből olvas fel döcögően, míg nagyanya foszladozó holmit öltöget. Ha leesik a hó, az utak járhatatlanok lesznek a hegyen.

A mellette alvó lány most megmozdult, valamit hadart, megfordult. Óvatosan kihúzta a kezét, amelyre a lány álmában ráfeküdt, behúzódott a falhoz. Kényelmetlen volt, a fal hidege nem csillapította fejének forróságát. Felült. A lány hanyatt feküdt, az éjszakában lehunyt szemei helyén sötét foltokat látott, félig nyitott szája mint egy üreg. Elkapta tekintetét, de az arc groteszk mosolyát a torz üregekkel továbbra is maga előtt látta. Vigasztalást keresőn nézett fel a csillagokra. Azok időtlenül ragyogtak az égen és nem küldtek üzenetet.

40