Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - Farkas Imre: Jámbor utca (elbeszélés)

gad, égesd el a hadüzenetet. Tisztelettel Winter Hörstnek, az angolok királyának. Francois Dubois francia király.” A nem kimondottan aggályos, noha igyekvő helyesírással írt hadüzenettel szemben, az utcabejárat város felőli oldalán egy másik, tisztaságáról ítélve csak néhány napos falragasz hirdette: „NAGY MACSKAELADÁS!!!.” Alatta, de már közel sem olyan határozott írással — az a legtisztább, ha őszintén megmondjuk — már-már sírásra görbülő betűkkel egy utóirat könyörgött: „Nagyon sürgős, mert a gazdájuk elmegy.” — El bizony — gondolta Francois, és megindult visszafelé.

Az volt az első csapás, amikor a TÜZÉP kerítésére fölszegezték a léceket. Akkor káromkodott életében először Porthos, akinek olyan vékonyak voltak a fülei, hogy átsüt rajtuk a nap. Egy ember bújt ki bentről, arca fekete volt, haja bozontos, bádog konzervdoboz lógott a kezében. Telerakta szöggel a száját, és addig kalapált, amíg már nem tudott visszabújni. Ö volt az egyetlen, aki úgy ment végig a Jámbor utcán, hogy a végén nem kellett visszafordulnia. Athos megesküdött, hogy szöget ropogtat a fogai között. Attól az időtől kezdve a szénhegyek tetejére, a pattogó farakások közé, a sok világot bejárt vasúti kocsiba már csak a romi macska jutott el.

Leült a gerendára, hallgatta a macskák szöszmötölését. Éppen elképzelte róluk, hogy tigrisek, s becsukta szemét, mert azt akarta, hogy őserdőben legyen, amikor kopogást, szögcsikorgást hallott közelről. A szögropogtató ember bújt ki a TÜZÉP kerítésén. Kissé bicegve járt, de ettől eltekintve nem volt rajta semmi különös.

Sapkája alól előkunkorodott a haja, kezefején és fülkarimájában vastagon ült a szénpor.

— Te árulod a macskákat? — kérdezte az ember.

— Én. Szeretne a bácsi?

— Persze.

— Huszas — mondta Francois, és bebújt az ólba.

Az embernek sehogyan sem illett kezébe a macska. Ügyetlenül, majdnem félve forgatta. Francois arra gondolt, biztosan régen tartott a kezében ilyen tiszta és törékeny holmit.

— Háromszínű nincs? — kérdezte.

— Csak cirmos — válaszolt Francois.

— Mert az a legjobb férgésző — nézett rá az ember.

— Ennél jobb férgész nem kell — mondta komolyan Francois. — Nézze meg a farkát!

Az ember a macska fűszálvékony farkát nézte.

— Mi van rajta? — kérdezte.

— Hét fekete gyűrű.

Az ember számolgatta a gyűrűket.

— Ez egy vadállat — mondta mély meggyőződéssel Francois.

— Hát jó.

Betette a macskát egy szatyorba.

— Ha nem válik be, visszahozom — mondta. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki valaha is szöget ropogtatott.

— Beválik — mondta Francois. — Ügy legyek én szegény.

„Elkezdődött” — gondolta reménykedve és visszaült a gerendára.

12