Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)
Felugrott és megrázta a nő ajtaját. Az nem nyílt ki. Nevetést hallott? Kiszaladt a folyosóra és ott próbálkozott, de az az ajtó is zárva volt. Még egy nagyot húzott az üvegből és visszatette a hátizsákba. A pisztoly megcsörrent. Előhúzta és ordítani kezdett. A szoba forgott vele. A nő szobájából hangot hallott, úgy vélte, nevetést. Az ajtó elé állt és rávágott a pisztollyal. Nem használt, egy pillanatig a pisztoly együtt imbolygóit határozatlan kezével, amelynek nem tudott parancsolni!. Szinte látta az ajtón keresztül, hogy mögötte a nő levetkőzve, kielégülten, gúnyos mosollyal fekszik . . . Hüvelykujjával kioldotta a fegyver biztosítékát és begörbítette mutatóujját. A szomszédban csend volt és a lövés őt is kéjózanítóttá. Félredobta a pisztolyt, a konyhába ment, hideg vízzel megmosta arcát. És ha megölte a nőt? Minden csendes, mintha odaát halott feküdne. Ha a nő életben volna, bizonyosan kiáltozna a félelemtől. Az asszonyok mindig kiáltoznak, ha lövöldözés van. Három lépéssel a nő ajtaja előtt megállt, aztán egyetlen ugrással nekilódult. Jobb vállával betörte az ajtót és azzal együtt, recsegve zuhant be a szobába. Áthozta a lámpát és odalépett a nő ágyához. Az nyugodtan feküdt és tágranyílt szemmel nézett reá, ugyanolyan tágranyílt szemmel, mint amikor ölelte. Jobb ingujjából vér csepegett. Megvizsgálta a sebet, kötszert hozott és bekötötte. Teljesen kijózanodott. Nem történt semmi jóvátehetetlen, a seb jelentéktelen hússeb. Az ágy mellett térdelve kötözte be a nőt, aztán visszafektette párnájára. A nő ékkor bal karját nyaka köré fonta és olyasmit tett, ami mélyen megrázta a férfit: megcsókolta. A csók nem küzdelemre hívta, pihenésre küldte. A nő lehunyta szemét és valamit nagyon halkan mondott. A férfi nem értette meg és a nő sem ismételte meg szavait. De a férfi megjegyezte őket. Tudta, hogy őrizni fogja őket, amíg él. Remélte, hogy soha, senki sem fordítja le őket neki. A nő hangjából megsejtette, mit jelentenek s úgy érezte, hogy idegen nyelven sokkal inkább az övéi, mintha tudná szó szerinti értelmüket. A következő napokban többször bekötözte a nő sebét, de közeledni nem mert hozzá. Még azt sem próbálta meg, hogy nyitva vagy zárva van-e az ajtaja. Rázta a szégyen és vágyódott a nő után. Szeretett volna mindent megmagyarázni neki, és égette a vágy testéért. Aztán váratlanul megjött a parancs. Soksok hét után egy olyan futár érkezett, aki igazi parancsot hozott. Ismét eszükbe juttatták, hogy egy óramű parányi kerekei és hogy mindennek azonnal kell történnie. A nő nem tudhatott róla,, mert akkor este, amikor a futár érkezett, nem volt odahaza. A szomszédasszony, aki elmondhatta volna neki, nem járt nála, ő sem beszélt róla, de a nő valószínűleg meghallotta az esti járkélását és később, amint csomagolt. Most hajnali kettőkor teljesen felöltözve ott állt az ajtóban,' amelyről a férfi nem tudta, hogy bereteszelte-e az este. Tiszta ruhában volt, megfésülve, karján a kötéssel, nagy szeme úgy nézett reá, mint a szerencsétlenség éjjelén és még sok más éjszakán azelőtt. Hallgatott és a férfi tehetetlenül állt előtte, egyik keze a sisakján, amely a pisztolya mellett a derékövén. lógott s a másikkal nem tudta, mit tegyen. Nem volt mondanivalójuk egymásnak, amit mondani kellett volna, azt már túl sokszor elmondták előttük. Most már csak cselekedni lehetett. Amint a férfi megmozdult, a nő visszalépett a szóbájába, mintegy utat engedve neki- oda. De a férfi nem ment be, mert odakint már felhangzott a többiek lármája s a lovak dobogása. Kilépett a házból. Összegyűlték, elvonultak. Néhány órát menetelniük kell majd a vasútvonalig, ahol nagyobb egységékkel találkoznak. Onnan majd gyors menetben velük együtt indulnak a frontra. Űj, nagyméretű támadás készül. 17
