Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)
Feltűnt neki, hogy most többször látogat a házba egy öregasszony, akit látásból ismert. Nem értette, hogy a két nő mit beszélt, de észrevette, hogy háziasszonya elégedett ezekkel a látogatásokkal. Ha ő odahaza volt, akkor suttogva beszéltek, egyszer félbe is szakították miatta beszélgetésüket. Ez bizonytalanná tette. Megint eszébe jutott, hogy idegen országban van, hogy titkos és kiismerhetetlen események veszik körül. Ember lett és óvatos. Vissza kell szereznie fegyverét. De hová lett? Azóta tűnt el, hogy a bikával az .az eset történt és ő odadobta az asszonynak. Ha a nők minden házban lőfegyvereik a férfiakat, megeshet, hogy egy szép napon az egész alakulat védtelenül áll szemben egy csapat jól felfegyverzett amazonnal. És mi az öregasszony szerepe? Talán ő hordja az üzeneteket, jelenti, hogy mennyire haladtak az előkészületek az egyes házakban és mikor lehet rajtuk ütni? Háziasszonyát nem találta otthon és késő éjjelig várnia kellett reá. Ilyen későn civilek már nem járhatnak az utcán. Amikor meghallotta, hogy jön, beugrott a nő szobájába. Zsebretett kézzel elébe állt. A nő azonnal megérezte ellenséges indulatát. Hosszú és fáradságos beszélgetés kezdődött most köztük. Az aszony felöltözve az ágyhoz támaszkodott, úgy hallgatta a férfit. Amikor végre megértette, hogy az mit akar tőle, megvetően mosolygott. Minek neki fegyver? Hiszen a saját házában van? És micsoda férfi az, aki asszonya ellen fegyverzi fel magát. A férfi érezte, milyen megalázó a beszélgetésük. „Ide a pisztolyt, te partizán kurva!” — kiáltotta. A nő ugyan nem értette meg, de kinyitotta az ágyszekrény ajtaját, és a férfi látta, hogy a fegyver ott van. Odaugrott, kivette, feltépte a tölténytárat — hiánytalan volt. Megnyugodva tette zsebre. Az asszony közben ruhástól az ágyra feküdt és mereven a mennyezetre bámult. Az erdőiben lehetett, mert erősen érzett rajta a fenyőgyanta és szurok szaga. A férfi megragadta a vállánál és magához húzta, de a nő felugrott és arcába ütött. Milyen szép volt haragjában! Belátta, hogy van is oka a haragra. A nő sokáig beszélt és a férfi türelmesen hallgatta, mert érezte, mennyire helytelen volt a bizalmatlansága. Az öregasszony szerepét azonban még mindig nem értette és azt sem, miért zárja be az asszony egy idő óta az ajtaját. A nő ezt is megmagyarázta neki, de a férfi nem értette meg s végül is leverten távozott. Ágyában fekve hallgatta, amint a nő elreteszelte ajtaját. Pisztolya nyomta, kinyitotta az ágy lábánál álló hátizsákját és beletette. Ekkor valami megcsörrent. A pálinkás üveg. Kivette és fekve ivott. Miért olyan izgatott, kérdezte önmagát. Talán szereti az asszonyt? Ha szereti, miért bánt vele így? Végre is ki ő? Különb az asszonynál? Talán azért, mert jobban foglalkoztatja szürke agysejtjeit? A nő a maga egyszerűségében is pontosan észrevette, hogy ő megváltozott, de már nem törődött vele. Nem, mert bizonyosan tudta, hogy terhes. Az öreg szülésznő állapította meg! Most pedig már nincs szüksége reá, ez az igazság. Felhasználta, de csak egy nevetséges kis feladatra. Ismét ivott a súlyos üvegből. Mi ő itt? Árnyéka önmagának. Kallódó, önkéntes nyomorék. De nincs joga panaszra. Az asszony az maradt, ami volt. Neki is annak kell lennie, ami volt. Egészen férfinek, vagy egészen állatnak. Egészen itt kell lennie, vagy egészen el kell mennie. Elnevette magát: vagy teljesen le kell szopnia magát. Remélhetőleg az asszony nem értette meg, amit odakiáltott neki. Sajnálta. Nagyot nyelt az erős pálinkából, úgy égette, mint a pokol. De miért sajnálja a nőt? Az megkapta azt, amit akart és ő is hozzájutott ahhoz, amit ő akart, ö most, azonnal kívánja! Marhaság, szó sincs semmiféle szerelemről! Tagadhatatlan, a nő szép, egészséges és érzéki — no de mindjárt beleszeretni? Ismét ivott. Persze, a nő elérte, amit akart: mint valami tenyészállatot becsalogatta házába, felizgatta, behúzta az ágyába, aztán kidobta. Most, rögtön kell neki a nő, joga van hozzá! 16
