Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)
Hálószobájában egy jóképű fiatal férfi rosszul sikerült képe lógott. Az: asszony kézenfogva odavezette a képhez a férfit, mert az már néhányszor kérdezősködött róla. Egymással való érintkezésüknek különös módja volt, mindegyikük a saját nyelvén beszélt, az asszony is így magyarázott most a férfinek. Az viszolygott az ilyen beszélgetésektől. Sejtelme sem volt arról, hogy a nő helyesen beszél-e oroszul, de arra lassanként rádöbbent, hogy ő kezdi elfelejteni a németet. Már nem képzett teljes mondatokat, csak foszlányokat, egyes szavakat vetett oda hangosan. A nő ezt sem értette meg és ettől akár helyesen is beszélhetett volna. Ö azonban azt hitte, hogy a nő ilyen módon megérti. Idővel rájött, hogy a nő beszéde is olyan, mint az övé: ő is anyanyelvének leegyszerűsített, kezdetleges változatát használja. A képen levő férfi a nő férje volt, közvetlenül a háború előtt esküdtek meg. Egy faluból valók voltak és régóta ismerték egymást. A férfi két éve volt távol, gyermekük nincs. Amikor a férfi ezt megértette, bizonytalanul felnevetett. Mit szól majd a férj, ha visszatérve talál majd egy pár gyereket? A nő sokáig nem értette meg, főiképpen azt, hogy mit lehet ezen nevetni. Először is nem tudhatja, visszatér-e a férje, a háborúban van és nem kap tőle levelet. De ha visszatér és gyermeket talál itt, bizonyosan örül majd. Miért is ne? A halál jó, a háborúban az a legrosszabb, hogy elvesznek az évek. Életben lenni és mégsem élni, az rossz. Amíg az ember él, nem szabad semmit sem elvesztegetnie. Amikor még jó idők jártak, sok állatjuk és munkájuk volt. Ezen a távoli vidéken nem vették olyan szigorúan a kolhozosítást. Mire a férje visszatér, talán már ötéves házasok is lesznek, miért ne örülne néhány gyereknek? A férfi csak sokára értette meg a nőt, de az nagy megrázkódtatás volt számára. Az asszonynak ő nem szórakozást, hanem az elvesző évek pótlását jelenti! És neki az asszony? Mivel tölti ki ő az elvesző éveit? Szórakozással? Nem! Talán szereti az asszonyt? Nem válaszolt önmagának.. Az asszony szenvedélye igaz volt, az első éjszakát nem játszotta meg. Pedig —■ a piacról hozta el őt, mint egy állatot. Lehet így élni? És — ha már ráébredt egyszer — folytathatja-e eddigi életét? Még csak beszélni sem tud a szeretőjével. Néha napokig tart, amíg a legegyszerűbb dolgokat megértetik, egymással. Zsenge ágú nyírfa előtt állt és nézte. Olyan volt ez a fa gyökereivel, törzsével, ágaival, gyümölcsöt és levelet hozó. ujjakként nyújtózó, finoman, tagolt gallyainak ezrével, mint egy villám, amelynek cikázása hasonlóan ágazik szét az éjszaka sötétjében. Ha az élet jelképét kereste, ez a nyírfa az! És ő? Mi ő most? Lenyírták ágait, cövekként beleverték a földbe, se karja, se nyelve, egyhangú idegen üzenetek telefonpóznája. így állnak itt ők mind! Az egyik ferdén, a másik egyenesen, az egyik öregen, korhadtan, a másik fiatalon — csupa telefonpózna. Az egész táj sem más, mint asszonyölként széttáruló síkság, meg teleíonpóznák sora. Késő lett, mire visszatért a házba és felöltözve szobájában az ágyra vetette magát. Meg kell várnia, hogy átjön-e újból a nő hozzá. Érezte, hogy viselkedése nem becsületes. A nő nagylelkű és őszinte volt, mindent odaadott neki, amit adhatott, és bizonyosan soha, semmit sem fontolgatott. Ösztönösen cselekedett. A férfi érezte, hogy ő aljas és számító volt. Szégyellte magát a nő előtt és a következő napokban kerülte, többet dolgozott házon kívül, mint azelőtt és este egyedül mászott fekhelyére. Nem tudta, hogy a nő ószrevette-e mindazt, ami történt. Ügy látszott azonban, hogy ő is megváltozott. Nappal ugyan eddig sem közeledett hozzá, de a férfi elvárta, hogy este legalább nyitott ajtónál vetkőzzék, felfedje magát — de nem tette. Az asszony mélyen és nyugodtan aludt, a férfi még moccanását sem hallotta éjjel. Egyszer délután alva találta a házban, arcán szelíd, mély mosoly ült. Néhány nap múlva megkísérelte, hogy kinyissa a szobák közötti ajtót, de zárva találta, mint az első időkben. 15
