Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)
hangosan trécselő asszonyhoz és velük együtt megy a földekre. Az asszonyok csak este tértek vissza. Egy nap azonban kora délután látta, hogy a háziasszonya jön az utcán. Öcska, vastag ruha lógott rajta, lába meztelen és piszkos volt. A nap halványan fénylett poros haján és világos fényfoltot hintett tömpe orrára. A férfi kihajolt az ablakon és nyugodtan nézett vele szembe. Milyen nevetséges, gondolta, hogy akkor éjszaka félt tőle. Tulajdonképpen mitől félt — az ellenségtől vagy a nőtől? Milyen komikus, amint így kacsázik feléje. Ellenségnek buta, nőnek csúnya. Az éles fényben összecsípte a szemét, hogy jobban szemügyre vehesse kövér csúnyaságában a nőt. Az jött feléje, már egészen közel volt hozzá, elhaladt az ablak előtt és ment tovább a dorongúton. Nem a háziasszonya volt. A háziasszonya magasabb és nem olyan kövér, lába is hosszabb és sokkal fiatalabb. Csodálkozott önmagán, hogy ekkorát tévedhetett. A háziasszonya sohasem hanyagolta el ennyire a haját és most hirtelen arra is visszaemlékezett, milyen szép a keze. Nyaka fehér és kemény, teste ápoltabb, foga egészséges és fehér. Az orra nem tömpe! Az első időkben az éjjeli őrség rövid volt. Ezt szerette. Hátuk között oszlott meg és mindegyikükre csak két-két óra szolgálat jutott. A faluból négy út vezetett ki, mindegyiket egy-egy őrszem őrizte. Az őrjáratok körútja őrszemtől őrszemig vezetett, árkon-bokron keresztül, a helység körül. A falu teljesen sík területen feküdt, földek, szántók és nagyon távolról erdő határolta. Úgy terült el, mint egy óriási, sárga kerék agya. Őrjárat közben figyelte a váltakozó órákat, a pirosló egű napnyugtát, az éjt, amikor csak a csillagok vagy a gyorsan váltakozó hold engedte tájékozódni és a reggel acélkéken felfénylő egét, amely aztán éppen úgy megpirosodott, mint előző este. A házakban ritkán látott fényt, mert az őrjáratok mindig mögöttük jártak, csak mély lélegzetvételeket hallott, vagy alkalmi zörejeket és a hangról sohasem tudta, hogy az állattól vagy embertől származik-e. Bár az éjszaka órái nyugtalanították is meg untatták is, mégis szívesen ment őrségre, mert örült, ha nem kellett otthon lennie és folyton arra gondolni, vajon elreteszelte-e a fiatal asszony a szobáik között levő ajtót. Az őrségek egyre hosszabbodtak, mert egyre kevesebben mentek el szívesen éjszakára hazulról. Néha négy órán át is járta a mezei utakat, szántóföldeket, nézte a csillagokat és köbben szerette volna, ha van csillagászati atlasza, hogy pontosabban felismerje, melyik a Göncöl Szekere, a Szűz, az Orion. Ügy látszott, mintha itt az égbolt más részén feküdnének, mint odahaza. Amíg a sötét és bizonytalan terepen vándorolt, néha úgy tűnt fel neki, hogy az óriási ország tengerként hullámzik a lába alatt, és ő olyan egyedül van, mint a hajótörött az óceánon. Jó volna, gondolta aztán, ha az ember lemerülhetne. A víz alá, a napok alá, oda, ahová senki sem tudja követni. Csak ott találhatja meg a maga édenét. Egy júniusi reggel lépesmézzel lepte meg a háziasszonya. A szokásos tejespohár mellé tette, rápillantott és nevetett. Nagyon fiatalnak látszott. Ö reggeli körútjáról érkezett meg, az asztalnál ült, közel az asszonyhoz és magában azon csodálkozott, hogyan téveszthette össze azzal a másik nővel az utcán. Feltűnt neki az is, hogy a mezőn és a ház körül végzett nehéz munka ellenére milyen szép az asztal lapjára támaszkodó keze, a nyitott blúzán át látszó féhér, telt nyaka és kemény, magasan álló melle. Haja mosottan csillogott, arca tiszta, ajka nedvesen fénylett. Mondott valamit és a lépre mutatott. A férfi nem értette meg, ekkor a nő eljátszotta neki, amit gondolt. Vette a lépet és leharapott belőle. Fehér, szabályos fogai belevájták magukat a hatszögű kis kamrák aranysárga kristályaiba, a lép fala ropogott fogai között és rögtön utána kibuggyant az ajkán a sárgaarany mézcsepp, lefutott az áliára, onnan lenyúlt a nyakára és belekúszott blúzába. A nő le akarta törölni, kezével két mellé közé nyúlt, aztán gyors pillantást vetve a férfire, elfordult. Valamit mondott, a férfi azt hitte, kendőt kér. Amíg a zsebében keresgélt, a nő bement a szolt)
