Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 2. szám - Erich Landgrebe: Visszatérés a paradicsomba (elbeszélés, fordította: Szabó Jenő)
Teljesen nesztelenül jött, nem viselt cipőt. De kétségtelen: reá várt. Ott állt előtte és szembenézett vele. Valószínűleg már hosszabb ideje figyelte valamelyik sötét ablak mögött — hiszen úgy állt ott, mint valami céltábla. — Sohasem lesz belőlem igazi katona, gondolta és maga elé mosolygott. Ijedten vette észre, hogy az asszonyra nevetett és hogy az viszonozta a nevetést, aztán egyszerűen megfordult és elindult, mintha minden elintéződött volna köztük. Nem tudta ugyan, hogy miért nem megy vele, de állva maradt és csak nézett utána. A nő nem volt szép. Első pillanatra látszott, hogy nem az. Arca túl széles, ezrével van hozzá hasonló, de kétségtelenül fiatal, arccsontja magas és szeme kissé ferde vágású. Járás közben csípője ruganyosán hullámzik, de túl széles, tömör combja telt, válla izmos, de lába rövid, vastag és poros. Nem nézett körül, úgy látszik, meg volt győződve róla, hogy a férfi követi. Az azonban mozdulatlanul állt és magában azt gondolta: a nő belép az ajtón, megfordul és felfedezi, hogy nem követte. Megáll majd, vár, integet és még tudja isten mit nem csinál. A nők itt mind pálinkát, pénzt, konzervet és védelmet remélnek. Ez is majd odaül megint sötét ablaka mögé és valószínűleg tovább bámul ki reá, mint ahogyan már bizonyára egy félórája kilesett, mielőtt elhatározta, hogy kijön érte. Most csalódott, mert ő nem követte. Ö azonban ura saját elhatároi- zásainak, oda megy, ahová akar. A nő elérte a házat, belépett, de nem fordult vissza és úgy csukta be a kaput, mintha senki sem jönne utána. Bizonytalanul megrezzent és felhúzta a vállát: vajon ha ő követi, akkor is becsapja iá kaput? Már erősen alkcnyodott, csillagok villantak fel, de csak halványan világítottak a kis ablakokból jövő, egyre erősebb mézsárga fények felett. Kinyújtózott, mintha ezzel a házak fölé nőne és bepillanthatna a kéményekbe. Aztán egyszerre azon vette észre magát, hogy a kapu felé tart, amely mögött az asz- szony eltűnt. Halkan lépkedett, hogy az asszony ne hallja meg, mert tetten akarta érni, amint az ajtó mögött áll és hallgatózik. Akkor majd kinevetheti, aztán majd elmegy a többiekhez szállást keresni. Majd ismét ott fekszik a szalmán, amíg a többiek skattot játszanak, nevetnek, káromkodnak, vicceket mesélnek. Csendesen meglesz a kuckójában és tudja . . . Mit tud? Hogy különb náluk? Hazugság, gondolta, úgy viselkedem, mintha különb volnék náluk és ők el is hiszik. Nem tudják, hogy közelségük, lármájuk, melegük éppen úgy kell nekem, mint a tehénnek a kapufélfa, amelyhez odadörzsölődik. Csakhogy a tehén nem nézi le a kapufélfát, míg én lebecsülöm azt, ami nélkül valójában élni sem tudok. Minden csupa hazugság és milyen szégyenletes, hogy annyi halál és pusztulás után még mindig szükség van hazugságra. Meg kell próbálnom, meg tudok-e lenni egyedül. Emberek között tudok egyedül maradni, valójában azonban nehezen bírom a magányt. Megint meg kell kísérelnem. Odaért a kis házkapuhoz, egy pillanatra megállt, aztán hirtelen kirántotta, várt, amíg szeme hozzászokott a kapualj teljes sötétségéhez, aztán belépett. Senki. Visszafordult a ház előtti dorongútra, nesztelenül osont el a két ablak előtt. Sötétek és elhagyottak voltak, nem látott mögöttük senkit, a nő tehát nem figyelte őt. Szinte sértésnek érezte és csalódott volt, hogy a nő nem várta. Eszébe jutott, hogy nem látta a nő kezét és egyszerre fontos lett számára, hogy megnézze. Visszatért a kapualjiba és csendesen tovább tapogatózott. Közben ismét nekifeszítette kezét csípőjén lógó sisakjának. Elhaladt egy ajtó előtt, aztán egy másik előtt, de csak a következő alatt fedezett fel világosságot. Ismét várt egy ideig, majd a győző biztonságával benyitott. De a nő nem állt az ajtó mögött. A helyiség konyhaféle volt, nem nyílt ablaka az utcára, petróleumlámpa világította meg halványan és üres volt. Halkan belépett és a másik ajtóhoz ment. Az keskeny folyosóra nyílott, mögötte pedig a pajta következett. A nyári este elviselhetetlen forróságában néhány tehén állt benne. Érezte az állatok, agyonizzadt szűrük, az összetaposott fű, a széna, az őrlő pofákból csöpögő zöld nyál szagát. Az istálló falán egy rossz, kormos lámpa égett és alatta állott a nő. 5
