Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Kovács József László: Vallomás a szülőföldről
H AZAI JEQYZETEK Vallomás a szülőföldről Beszélgetés Simon Istvánnal az emberről, a népről és a tájról Simon István kedves ismerősöm. Ez a mondat nem dicsekvés, hanem csak a jogcím, mellyel barátomat minden három-négy évben kicsaltam Ráckevére, abba a gimnáziumba, ahol több mint tíz éven át magyar irodalmat tanítottam. A diákokkal való találkozás valahogy mindig más színezettel sikerült, de mindig jól. Volt, amikor a költő verseiből összeállított műsorral próbáltunk kedvet kelteni a mai magyar költészethez, egy ilyen találkozást sok szépen kimunkált versmondás, és néhány megilletődöttebb, darabosabb diákkísérlet tesz kedves emlékké, meg az „Apám a szőlőben” verse kézirata, mellyel Simon ajándékozta meg az önképzőkör emlékkönyvét. Utolsó költői délutánja előtt elhatároztam, hogy kissé megtréfálom barátomat, és egyik kérdésem közös szerelmünk, a Dunántúl hatása lesz költészetére. Valójában a költő tréfált meg engem, mert szándékosan-szándéktalanul beszélgetésünk mindhárom kérdése kapcsán tágabb szülőföldünkhöz, a Dunántúlhoz kanyarodott vissza. Beszéltünk az ember szerepéről a költészetben. Az ember mintája Simonnak elsősorban a dunántúli ember. Pannónia a költőnek többet jelent, mint tájat, mert arány érzékét, belső harmóniáját is nevelte, abban segített, hogy ne mondjon soha olyat, amin író át ne tudna tekinteni. Amikor pedig a népiség és szocialista tartás kapcsolatáról faggattam őt, akkor is azt a meggyőződését mondta el, hogy aki a népi világból jött, annak kötelessége, hogy ezt az életérzést emelje át a szocialista életérzésbe. Az író- olvasó találkozóhoz magnetofont vittem, de nem volt más szándékom, mint az elszálló szavakat hangszalagra rögzíteni. Már a beszélgetés közben is éreztem, később pedig, amikor hangszalagra rögzített mondatokat gépeltem, még tisztábban állt előttem, hogy a gép többet rögzített ennél, vallomást a szülőföldről. Az olvasó rögtön látja, hogy az itt közölt szöveg beszélgetés, ketten beszélnek az irodalomról és annak ihletőiről. Szövegünktől tehát nem szabad szigorú megkomponáltságot számon kérni, jellemző rá mondatszövésében az élő beszéd jellege. Dokumentumunkat éppen ez teszi hitelessé. Első kérdés: Simon István nevét tizenkét verseskötet jelzi. Szerénytelenség lenne arra vállalkozni, hogy a gazdaggá érett pályaképet egy beszélgetésben vázoljam, néhány nekem fontos részletét szeretném csak felvillantani. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy csak egyetlen kötetét nem forgattam alaposabban, az 1944124
