Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kuntár Lajos: Százéves a vasi sajtó

' A Vasvármegye pártonkívülisége nem sokáig tartott. 1896-tól a megyében rendkívül megerősödött szabadelvű párt céljait szolgálta. 1905 februárjában Lingauer Albinnak adták át a lapot. A tehetséges újságíró a szerkesztés mellett idővel a részvények többségét is megszerezte, így tulajdonosként elindította a Vasvármegyét fejlődésének útjára, melynek során Vas megye legismertebb és legtekintélyesebb lapja lett. Lingauer irányítása alatt a Vasvármegye a külön­féle politikai pártok és rendszerek szolgálásával nagyhatalommá s lassan egyed­uralkodóvá vált Szombathely és a megye újságpiacán. Lingauer a hetenként háromszor megjelenő lapot napilappá szervezte s az addig alig ötszáz példányt rövid idő alatt ezer fölé emelte. Az ugyancsak Vas­vármegye nevet viselő nyomda — többszöri csőd után — szilárdan Lingauer kezébe került. A részvényesek kijátszása, különösen pedig az állami támogatá­sok, lehetővé tették a nyomda állandó korszerűsítését. Előbb szedőgépet, majd pedig rotációs nyomógépet állított be, melyek lehetővé tették a korszerű és nagy példányszámú lapelőállítást. Ä friss híranyag, a változatos közlemények olvasmányossá tették a Vasvármegyét. A kiterjedt állandó és alkalmi tudósítók a megye minden részéből szállították a híreket, eseményeket. Bár MTI-fiók működött Szombathelyen, a lap állandó tudósítókat tartott a fővárosban a megyei vonatkozású események részletesebb és eredeti közlésére. A Vasvár­megye egészen a felszabadulásig élt. Utolsó száma 1945. március 26-án jelent meg. A majdnem nyolcvan évet megért lap hosszú élete alatt sok politikai árnyalatot képviselt. Voltak alig észrevehető, de merész pálfordulásai is. Lin­gauer Albin tipikus képviselője volt a kapitalista lapszerkesztőnek és nyomda­tulajdonosnak: a napos oldalt kereste. Ennek érdekében írta a színes vezér­cikkeit s állította az egész lapot mindig annak a kormánynak, érdekcsoportnak, pártnak a szolgálatába, amely a legnagyobb támogatást adta. Képviselt a lap legitimizmust, hogy utána Gömböst magasztalja, szolgálta Bethlent s végül el­jutott a nyilasmozgalomig., A Tanácsköztársaság idején Lingauer Ausztriában tartózkodott. Ellenfor­radalmi tisztikülönítménnyel érkezett vissza Szombathelyre. A Vasvármegye 111

Next

/
Thumbnails
Contents