Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kiss Dénes: "Csak ami lesz, az a virág"

és nem csinál a költészet sem. A művészetek a világ felfedezésének, az ember felfedezésének sajátos útján egy egészen új ösvényt kezdtek törni a külső és belső mindenség gyönyörűen tenvésző-burjánzó dzsungelében. Vagyis, aki a korábbi igényekkel közeledik ezekhez a művekhez, az megtalálja, amit keres, ha másként keresi, mint eddig. Talán sokkal nagyobb alázattal és elhatározással. (Ha nem ezt teszi, nevethet a legzseniálisabb műveken is, akár csak olyan „zagyvalék” nyelven, amit nem ért.) Ügy látom, hogy a festészetben, zenében az értés igyekszik követni a művészet új és új nyelvét, ugyanakkor úgy tűnik, hogy az irodalmi művek, de különösen a vers értése, nemcsak szélesebb körökben, hanem az iskolákban, tanárok gyakorlatában, enyhén szólva, maradi, hamis. Nem egy nyelven szól a mű és aki olvassa, értelmezi, magyarázza.

Helyben is vagyunk. Ha például a „mit mond nekem ez a vers” alapon „értjük” meg József Attila jó néhány versét, nem értjük, nem érthetjük! Versszakokat, sorokat idézhetnénk, és azt mondjuk, szerencsésebbek azok, akik a József Attila-i költészetet próbálják érteni. A slágerszövegek befogadása hasznossági szempontok alapján történik. Mit értek hasznosságon? Azt, hogy rögtön el tudjak helyezni mindent a helyére, ami a szövegben van. „Megy a juhász a szamáron.” Érthető azonnal? Igen. A juhász megy a szamáron, mert mondjuk, fáradt. Nincs is probléma, hiszen az már jogi kérdés, hogy kié a szamár, nem is fontos. Megy a szamár a juhászon ... — Ez érthetetlen? Nem, csak mulatságos. Szamáron jár juhászságom ... Ez már zavaró dolog. Hát ha azt írnánk: szamárság hordja juhászságom...! Van értelme? De mennyire! Csak a realista kép elbillent, elmázolódott, adódott hozzá sok minden s a megfog- hatóság bizonytalanná vált. A szavakból több értelmi ág nő, persze vannak erősebbek, gyengébbek. De a másik szavakkal — fogalmakkal — beoltott szó, több fejű sárkányként rakoncátlankodik. (S van még néhány fogalmi váz, ami halványan vibrál a szó képe mögött.) Itt kívánkozik elmondani, hogy például Juhász Ferenc szó-robbantásai és forrasztásai is az újszerű kifejezés türelmetlenül való keresését (és már megtalálását is!) jelentik, amikor a költő szinte a halandzsáig elmegy, köt, bont, szül, elvetél, egymáson és egymásból burjánzik minden roppant gazdagsággal! Neki sem egy dolgot, egy fogalmat hordoz magában egy szó, hanem sokat, és még többnek a lehetőségét. Juhász is érzi annak lehetetlenségét, hogy valamit köröttünk egyetlen szó fejezzen ki (s ugyanakkor annak lehetőségét is említsük meg, amit egyetlen szó tömörít!), ahogy a festők is színek, árnyalatok tucatjait használják, ha mi nem is tudjuk ezeket megkülönböztetni, csak a fő színeket, fő együtthatókat, mégis ott bujkálnak és hatnak a műben. S menjünk el e gondolat horizontjáig és mondjuk ki: egyetlen gondolat (néha csak sejtelem) gyarló befogadásáért esetleg életet kell föláldozni, ahogy egyetlen dolog kifejezéséért írjuk a szavakat egész életünkön át (pl. Gyurkovics, Pilinszky). Máris újabb lépcsőfokra léphetünk, az igazi mű mindig többet közvetít át vezércikkeknél, brosúráknál, magyarán: a prózában is megfogalmazható téziseknél. A vers sosem ezek. sorokba tördelt rímes vagy rímtelen szövege. Az igazi vers mindig valamiféle törvényszerűséget mutat fel magunkból, a világból. A világ pedig igaz, hogy fehőkkel, fákkal, kövekkel, hegyekkel, vízzel, tűzzel stb. nyilatkozik meg számunkra, mégsem csak szikla vagy víz, hanem mindennek finom ellentéte és összehangja, mindennek összhangra törekvő ellentéte, muzsikája, rendszere, lázadása stb. Az igazi költészet felfedezés. Nem kevesebb annál, mint mondjuk Einsteiné, Bartóké, Csontváryé stb. S ki állíthatja magáról, hogy mindezeket a műveket a maguk teljességében érti? Sőt, csak nagyon kevesen értik még a matematika tanárok közül is, mondjuk,

99