Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Kiss Dénes: "Csak ami lesz, az a virág"
értenie, nem is lehet! Mégis felfoghatja, élvezheti, gyönyörködhet benne, gazdagabb lehet tőle. Menjünk tovább. Eljutottunk az értés másfajta, teljesebb felfogásához. Ha az eddigieket valamennyire is követni tudtuk, eltöprenghettünk azon, hogy valamit megérteni mennyire teljes dolog, mennyire pontatlanul használjuk ezt a szót! Mert mi a helyzet a matematikai értéssel? Van egy alapvető kiindulási lehetőség. Ha elfogadom, hogy egyszer egy az egy és leírva sohasem 0,99 vagy ennél több, illetve kevesebb, akkor már csak szorgalom és türelem kérdése — meg játéké, gyönyörű játszadozásé! — a többi. Emiatt tudunk házat, hidat, repülőt stb. tervezni, építeni. (Igaz, mindezek a matematikában is másfajta értelmet nyernek, ha elhagyjuk a Föld melengető körét, otthonos állandóit.) Vagyis a matematikai értés nem azonos a lényeg közelítésében a képi, zenei költészeti értéssel. (Bár a műveknek is vannak forr- pontjaik, pályáik, ha nem is érzékelhetők olyan módon, mint a matematikában és nem mozdulatlanok, hanem színváltók, átváltozók stb.) Maradjunk a szavaknál. Ha a legideálisabb esetet vesszük, akkor is mérhetetlen eltérések lehetségesek. Például tizen oda állunk zárt helyiségben egy asztal elé, igyekszünk csak az asztalra gondolni, semmi másra. Látunk egy kis barna asztalkát és kapunk mindannyian ugyanannyi időt, ugyanannyi szót, hogy írjuk le, amit látunk. Az eltérések jelentősek lehetnek. No most, gondoljuk meg, ha elvont fogalmakról van szó!!! Számokkal közelítve a dolgot az eltérés egy-egy szónál csak, mondjuk: 0,0000000000000000000000000000000001 százalék, akkor is naponta szavak ezreit használva nagyon-nagy különbségsejtelmek bur- jánzanak bennünk, hát ha azokat ki is kell fejeznünk? Pedig itt még van közvetítő, a nyelv. Zenénél, festménynél az sincs. Így természetesnek látszik, hogy a hangok viszonya, tehát a dallam, sodrás, ütem, hullámzás, ritmus stb. nyújtja a megértést, festménynél a színek, vonalak, árnyak, fények stb. viszonya. Ám mindezt jelentősen befolyásolja az emberi lélek belső állapota, a hangulatunk, műveltségünk, és még mennyi, mennyi dolog. Mindezek jelentéktelenek a matematikai értésnél. A mű is művel minket. A televízióban francia kisfilmet mutattak be a kubizmusról. A film mondanivalója jól kapcsolódik a fentebbi gondolatkörhöz, hiszen a kubista festészet a szó eddig értelmében nem éppen a legérthetőbb. A film lényege az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a kubista festészet megértéséhez más úton kell elindulni, mint mondjuk, a realistáéhoz. Mindjárt próbáljuk is felvázolni, mi az az út (sajnos a film ezt nem tette). Röviden, nem más, mint a néző — olvasó, zenehallgató — töprengése, alkotó tűnődése a mű kapcsán a műről, a világról, emberről, szerelemről, valamint ezek örökösen változó, lényegileg mégis egy célért levő viszonyáról. Tehát a látvány — vers, zene szinti' csak nagyon aktív provokáció a gondolkodásra, a legteljesebb emberi megnyilatkozásra. Az absztrakt művészet elsősorban nem is tárgyakat akar megjeleníteni — több nézőpontból, mozgás közben, egymásra hatásuk közben stb. —, hanem lehetőleg magát a gondolatot igyekszik felmutatni színekkel, árnyalatokkal, vonalakkal, a festészet sajátos eszközeivel. A kubizmus nem egy izmus a sok közül, hanem egy egészen új — igazában még ma is születőben levő — irányzat, mely akár a többi lényeges, már jelen van az őskori és a primitív művészetben nyomokban, de most a század elejétől nyilatkozik meg totálisan, az emberiség valószínű egyetemes szükségleteként. Bolyai annak idején ezt mondotta művéről: „A semmiből egy új, más világot teremtettem.” A kubisták sem csináltak a festészetben — és lényegében! — ennél kevesebbet 98
