Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Emlékezés Berda Józsefre

S ő, a született csavargó, az illetlenségek bajnoka, katonának rántva, a kaszárnya-életben nem is a szabadság, hanem „a tisztaság boldog gyönyörűségének” hiányát kesergi. Főként a rút szegénység elől menekül a nagyváros „szomorú hangyabolyából, beteg mocsarából, csúnya börtönéből, sivár falai közül” „az erdők messze messze mélyére”, ahol „szelíd vadakkal kéne élni, / hogy elfeledje a szégyent.”

Egyébként lázadozását, ellenzékiségét nem szedi rendszerbe, nem vet alája világnézeti alapot, lírailag éli át, esetenként tör ki belőle. A társadalmat — kissé kívüle élvén — egyedeiben látja, és silány, szemétrevaló típusai ellen lődözi haragja nyilait. Céltáblája bőven akad: a „szobatiszta polgár”, kinek „szimatja alázat, tudja, hol cseng a sok arany. / Ennek piszkát is dicséri, ha abból haszna van”; a karriérleső, ki „az árral együtt úszik” s „egyszer talpat nyal, máskor nyelvet ölt”; a demagóg, kinek kezében kard s beszéde „teliszáj disznóröfögés”; •a „vérgőzös honatya”, a „büvöletes álapostol”, ki a szellem szabadsága ellen prédikál, az osztályöntudatos „álproletár”, a képmutató „hithű katolikus”, ki „keresztet vetvén, buzgón denunciál” ésatöbbi.

Szembeszökő azonban, hogy ihlete nem nagyon invenciózus az ostorozásban, haragja szinte hamarabb lelohad, mint nyila célba ér, s ez az örömöket és gyönyörűségeket kereső költőnél érthető. Csodálatosabb, hogy noha a genus irritabile vatum igen önérzetes fia volt, a személyes bántalmakra sem reagált a vatesektől megszokott dühvei. Csak amikor már „ököl és bomba hirdeti jogát az Ember birodalmában”, amikor az elfajult hatalmi harc lángba borítja „a meggyötört Európát” s „a Gonosz kibontva győzelmi lobogóját”, a pusztulás örvényébe rántja a népeket, akkor elevenül meg benne a közösségi érzés, s a gyűlölet szikrátvető átkait szórja „Germánia viperafajzatára”.

Velejében individualista maradt, legmélyebbről jövő vallomása fölé az „Önző szavak” címet írta:

Nincs szebb és méltóbb a magam életénél, bátor vagyok s ezért magamról szólok én.

Ami fogható s tetsző bármi rajtam, azt becsülöm csak, a többi nem enyém.

Nem érdekel semmi, csak eleven voltom, másra figyelni nincs idő, türelem.

Jó mulatság ily szabad farkasnak lenni s nézni, önnön dolgom miként művelem.

Hogy nincs senki más, csupán én élek még e földön s ez apró semmiség minden egyébnél több.

Hogy enni-inni-aludni, testem jól szeretni férfiasabb, mint ítélni jó s rossz között.

Élni a kimerülésig! csak magamnak élni! olyan bátorság ez, mely már hősi tett.

Állatnak s Istennek lenni legszebb — s áldani anyám, ki egykor értem apámmal vétkezett.

De a hédonista, ki a test örömeire építi boldogságát, romlékony alapra épít. Noha hirdette, hogy lelke „szebb és hatalmasabb teste állati izmainál”, neki is

84