Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Mai képzőművészet Jugoszláviában

azonban felbontja egy formai elem: a mérleg felnyársalja és keresztre feszíti az öreg halárust.

Az úgynevezett „jugoszláv primitívek” festészetét Stanic Vojislav: Vénusz: születése című, valóban primitív bájú műve képviseli. (Bár a festő a belgrádi Akadémián tanult és nem a — különben kitűnő — hlebini parasztfestők közül való.) A képen dzsessz-zenekar fogadja a tengerparton a kagylóból mesterkélt mozdulattal kilépő, barnára sült női aktot, akin a levetett bikini két fehér sávja mai-voltának árulója. A levegőben egy pohár pezsgő és füstölgő cigaretta lebeg, a groteszk zenészfigurák megszállottan muzsikálnak — a háttérben egy öreg halász vonja partra bárkáját.

Innen már csak egy lépés az út a szürrealistákig. Berberovic Luka: Koraeste című képe egyaránt épül fel szokatlan viszonylatokban megjelenő természeti alakzatokból (ember, fa, kalitka, ház stb.) és költött formákból. Jelkép- rendszere meglehetősen bonyolult, koloritja azonban választékos.

A dekoratív törekvésű művek közül kiemelkedett Vujaklija Lazar két festménye, a Játék és a Tenger. Előadásmódjuk, szellemük Paul Klee műveit juttatta eszembe. Motívumaik és intenzív színeik a gyerekrajzok tanulságainak művészi felhasználását mutattatták. (Mindkettő szép szőnyegterv lehetne.)

A katalógus előszava tiltakozik az ellen, hogy „tengeri tárlat”-nak te-' kintsük a Kék Szalont. A tengeri motívumok mégis uralkodnak a kiállításon. Az említetteken kívül Basic Ljubomir (Halpiacon), Celebonovic Marko (Tengerparti domb), Gjorgiev Vanco (Maneken a tengernél), Knezevic Joko (Megkövült legenda), Masle Antul (A grúzai kikötő), Orlic D. Alma (Tájkép), Pecaric Herman (Tenger mélye), Petrie Ante (Heringek), Prijic Aleksandar (Tengeri mélységek), Prodanovic Bozidar (Dubrovnik), Pulitika Duro (Halszárítás), Vojvodic Ivó (Salonai amfiteátrum), Zupa Antun (Halászcsalád), Kulmer Ferdo (A mélységből), Sotirov Slobodan (A tengerfenéken), Zezlina Vladimir (A tenger alakjai) és még több festmény témája kapcsolódott a tengerhez. Ám az, hogy törekvésük „ .. . a konstrukciók és elementáris szerkezetek részletes elemzéséig halad, egészen az anyag lényegéig.. .”, nem volt olyan nyilvánvaló a tárlaton, mint a megfogalmazás sejtetni engedi. A 4. Plavi Salon legjobb darabjai a szellemi közlendőt mutatták elsőrendűnek, ennek érdekében használták fel a művészek a hagyományos és új festői eljárásokat.

Tapasztalhattam, hogy Jugoszláviában is, akárcsak nálunk, többet tudnak a párizsi és amerikai komoly vagy felületes piktúráról, mint a szomszédok értékeiről. Érthető, de sajnálatos tény. Okait könnyen megleljük, ha az elmúlt kétszáz év európai művészetének történetéhez hozzászámítjuk az 1945-ig hátrányos politikai-gazdasági körülmények között élő kisebb nemzetek történelmét.

„Ma a Kék Szalon összegyűjti az ország minden területéről az eminens művészeket” — írja a katalógus. „És lehet, hogy egy napon ez a jelentők jugoszláv képzőművészeti kiállítás át fogja törni a távolságokat és egy nagy megnyilatkozásban meg fogja találni a közös nyelvet ama szomszédos népeit közelebb hozására, melyek országának partjait ugyanaz a tenger mossa.”

Szeretném hinni, hogy a szárazföldi szomszédok kapcsolatára is jó hatással lesz egymás képzőművészetének, kultúrájának alapos tanulmányozása és kölcsönös megbecsülése.

Ebben a hitben írtam töredékes beszámolómat.

114