Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Mai képzőművészet Jugoszláviában
HLITLER LÁSZLÓ MAI KÉPZŐMŰVÉSZET JUGOSZLÁVIÁBAN Tengert, hegyeket és művészetet látni mentem Jugoszláviába. A táj megcsodált szépségeiről írnom szószaporítás lenne. Művészeti élményeim közül is csak arról a kettőről próbálok beszámolni, melyek — megítélésem szerint — elősegíthetik déli szomszédaink mai művészetéről, művészeti életéről alkotott képünk kiegészítését. Forma Viva A Forma Viva Nemzetközi Szobrász Symposion az Istria-félsziget északnyugati csücskén, Portoroz nevű nyaralótelep szomszédságában van. Neve „élő alak”-ot jelent. Évente hat-hat művészt hív meg ide a jugoszláv állam, teljes ellátást és szabad alkotási lehetőséget biztosítva számukra. A Koper-Pula műúttól egy magaslaton ágazik el a Portorozba vezető út. A telep felé irányító jelzőtáblák útmutatása szerint haladva hamarosan szőlők, gyümölcsösök, krumpli, répa, kukorica és lucerna kisebb-nagyobb táblái közé jutottunk. Az út a dombra kanyarodott, de az egyre szebbé váló panorámától hamarosan elvonták figyelmemet a kertek legkülönbözőbb növényei között feltűnő kőszobrok. A figurális és nonfiguratív kőtömbök természetes, magától értetődő helyen álltak a kertekben. Érzésem szerint jobban illettek ebbe a nem túlságosan jól művelt termő környezetbe, mint az öböl túlsó oldalán, a Hotel Lucija nyesett-nyírott parkjába az oda felállítottak. Ősi idomokként nőttek ki a földből, többnyire talapzat nélkül. Leginkább a Húsvét-szigeti monumentális bálványszobrok képekről ismert látványához hasonlítanám ezt a természetesen természetellenes tájat. A telep központja egy villa. (Állítólag az egykori fasiszta olasz kormányfő, Mussolini nyaralója volt.) Körülötte és a szomszédos, magas ciprusokkal és fenyőkkel körülvett, füge- és olajfákkal ritkásan megtűzdelt réten annyi szobor állt, hogy gyűjteménynek is nyugodtan nevezhetem. Valamennyi kőből. Némelyik mellett a lefejtett kődarabok a földön hevertek, a készülőiéiben levőket pedig kőforgács vette körül. Nyilván azon a helyen faragták meg a művészek a készeket is, ahol álltak. Úgy tűnt, mintha régesrég itt heverő kőtömböket kezdtek volna alakítani a messziről ide vándorolt szobrászok. Amit lenn a parton a tenger, vagy a Velebit kopár hegyoldalainak kietlen mezőin az időjárás végez időtlen időktől, azt teszik ezek az emberek itt, ebben a nagyon is embernek való környezetben: alakítják a köveket. Vigyáznak, hogy erőszakkal ne változtassanak a sziklán. Bármire emlékeztető formát vesz is fel munkájuk nyomán a tömb, kő-karakterén csorba ne essék. Talán az antik görög világ szobrokkal díszített ligetei alkották meg a természet és a művészet hasonló harmóniáját — ha ugyan voltak olyan ligetek, mint képzelem. Az itteni szobrok azonban nagyon messze járnak a nagy elődök szép-ember eszményt megvalósító műveitől. A mimézis nem céljuk, kerülik a görög vagy reneszánsz szépségideáit. 108
