Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Irodalmunk születése

1064. április 11-én, húsvétvasárnap nagy esemény színhelye volt Pécs: a viszálykodó Salamon király és Géza herceg győri kibékülésének megpecsételé- séül maga Géza tette a koronát Salamon fejére. A koronázás velejében egyházi szertartás, hasonló a püspökké avatáshoz, a celebráns ez alkalommal Mór volt. „Következő éjjel azonban — írja Kálti Márk a Képes krónikában — a jövendő viszálykodás és zavargás jósjele történt; ugyanis az egész templom és az összes palota és a többi épület minden tartozékával együtt lángba borult, és a tűz, elharapózván, összedőlt.”

1067-ben szentelik fel a zselicszentjakabi kolostort Salamon király és Géza herceg jelenlétében; ez nem folyhatott le a megyéspüspök részvétele nélkül, s noha a róla szóló okmány a fungáló egyházfő nevét nem említi, Mór szereplését valószínűnek tarthatjuk.

Több adat, kikövetkeztetett vagy valószínű dátum, legendás feljegyzés és hagyomány nem maradt fenn Mórról; halálát közmegegyezéssel 1070-re teszik.

Legendáját kétségkívül 1064 után írta; hogy közelebbről időzíthessük és hogy művének sajátos jellegét kidomboríthassuk, először röviden elmondjuk tartalmát, azután kiemeljük belőle és szó szerint idézzük a legfontosabb részeket.*

Mindenekelőtt helyreigazítjuk irodalomtörténet-írásunk egy sztereotip tévedését: sem Zoerard-András, sem Benedek nem volt vértanú, hitvalló sem; András asztétikus önsanyargatásaitól elgyengülve halt meg, Benedeket pedig rablók ölték meg. Mindketten Lengyelországból jöttek, mindketten a Nyitra melletti Zobor hegyen, majd a Vág közelében, Szkalkán remetéskedtek; Mór mindkettőjüket ismerte, Andrást látásból mint iskolás gyerek, Benedekkel azonban többször beszélgetett is apát korában. Emez mondta el neki „atyja”, azaz mestere történetét, míg Benedekét Fülöp zoborhegyi apáttól hallotta.

Ezeket előrebocsátva, közli Mór, hogy Fülöp apát adta Zoerardnak a szerzetesi András nevet, s öltöztette a rendi ruhába. Utána leírja a szent jámbor életmódját, példátlan böjtjeit, önkínzó mortifikációit, melyek közül számunkra is érdekkel bír a következő: „Amikor [András] halálát érezte, a jelenlevőknek meghagyta, hogy addig egyetlen ruhadarabját se vonják le róla, míg Fülöp apát, akiért már elküldött, meg nem érkezik. Amint az apát odajött, és az elhunyt testét levetkőztette, hogy megmossa, rézláncot talált rajta, mely már a belső részekig hatolt. Csodálatos és hallatlan dolog! A lánc a húst belül meg- evesítvén, kívül bőrrel vonódott be. Az önkínzásnak [martirium] ezt a nemét sohasem lehetett volna megtudni, ha a köldöknél megkötött lánc csomója ki nem látszott volna. Mikor pedig a láncot a testből kihúzták, tisztán hallható volt, ahogy az érc a bordákat súrolta.”

Végül András temetéséről szói és leírja a halála után történt csodákat.

Benedek, „atyja” példáját követve, ugyanazon barlangban remetéskedett három évig. Ekkor rablók támadtak rá, remélve, hogy „sok mindent” [múlta] találnak nála; a Vág partjára hurcolták, megölték és a vízbe hajították. Testét sokáig keresték, de csak esztendő múlva találták meg egy sas csodálatos viselkedése nyomán, teljes épségben, a víz fenekén. Kiemelték, és atyja mellé temették Nyitrán, szent Emmerán bazilikájában. Történetét szintén csodatételei leírásával fejezi be Mór.

*Mi'thogy nem filológiai forrás-feldolgozást végzünk, hanem történeti ismertetést és méltatás kívánunk nyúj ani, helykímélés céljából nem idézzük az eredeti latin szövegeket; ezek mfg alálhatók a következő kiadványban: Szent Mór emlékkönyv. Szerk. Vargha Damján. Pécs, 19"6. Ennek anyagát használjuk, a fordítás azonban saját munkánk.

71