Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - Kulcsár János: Kőműves Kelemen (vers)

S ott, akkor, már csak csüggedésre volt ok;

lassan megalvadt lüktető reményünk, s kedvünkre kiültek a hullafoltok.

Varázslat kellett, véres mágia: oltárra lökni, s feláldozni a legkedvesebbet, mely még más világ körébe vonz: pacsirtakedvű asszonyt, kisgyermeket, vasárnapok derűjét, minden bogárka-zizzenésű csendet, szívdobbanásnyi érzelem-csírát,

hogy ne gondoljunk többé senkivel, csak azt lássuk már, amit tenni kell.

Megtörtént mind, az eskü-szó szerint A pórok közt borzongó balladává vadultak meg nem értett tetteink.

De füstölöghet bárki átka itt lenn:

a hegytetőn ott áll a vár, Uram. Magányosabb s erősebb, mint az isten.

Híresztelik: salétromként virágzik fugáiban a kényszer-szülte gőg.

A könny sziklát repeszt hajszál-erével, szétmorzsőlt vágyak hangja sír a falból, s fuldoklónak sohsem-volt csecsemők.

Mi gondom rájuk?

Déva áll. Felépült

erőnk szerint. Csak ezt a hírt hozom.

Én nem törődöm semmi babonával.

Én hallgatok.

Én nem ábrándozom.