Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Kulcsár János: Kőműves Kelemen (vers)
Kulcsár János: KŐMŰVES KELEMEN Itt állok hát, Uram, mihaszna bűnné mázolt igazával sorból-kisorvadt önkénteseidnek. Adj széna-ágyat szérűdön, te Gazdag! Hisz jól tudod: nincs, hová hazamenjek. Emlékezzél, Uram! Elszökdösött ispán és mesterember, s vacogva bújt barmok közé a jobbágy, amint elérte szándékod híre, Mi tizenketten tudtuk csak: a várnak fel kell épülnie! Szép volt a terv, Uram! Eskü-formán dörmögtük rá az áment. Tenyerünkről a bőr, majd ifjúságunk, a gerinc pengő húr-acélja, s végül kipergő titkú életünk is ráment, míg felhordtuk a csúcsra a követ. Horpadt mellű, tizenkét rongy apostol, kiket talán az árnyék sem követ. És építeni kezdtük Déva várát, és nem bántuk, hogy köd fonnyaszt, eső nyúz, vagy tűzcsóvás boszorkány szél aszal. Visszhangzott a teremtés lelke bennünk ... És másnap reggel leomlott a fal. Iszonyú volt, Uram! De újra kezdtük. Estére aztán újra összedőlt. Felraktuk éjjel; megmozdult a föld, S halomba rázta. Ismét felfalaztuk. Megint leomlott. Vállunk bírta még, hát építettük újra. Míg pihentünk, döngő robajjal rászakadt az ég. Mi tizenketten tudtuk, hogy a várnak fel kell épülnie, de tudtuk azt is; lelket vált az ember, ha kudarcokban elfogy a hite,
