Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Érsekujváry Lajos: Memento (vers)
És elérkezett az idő, hogy 1833-ban királyi ösztöndíjjal Párizsba utazott Andersen, majd onnan Rómába. Szeretett utazni, világot látni, fölkeresni az elképzelt tájakat, embereket, nyugtalan lelke nem tudott megmaradni sokáig egy helyen. 1840—42-ben jelent meg meséinek első sorozata és világsikert aratott. Ezt követte az „Életem meséje” című önéletrajz, majd 1855-ben megjelent főműve, az Üj mesék és elbeszélések négy kötete. 1861-ben újra erőt vett rajta bolyongási vágya és Spanyolországba, majd Afrikába utazott. A költő új színekkel gazdagodva tért vissza hazájába, és többé nem is hagyta el soha. 1853 és 79 között megjelentek összes művei harminchárom kötetben. Andersen népszerűsége ekkor már szinte határtalan volt, mert könyveit mindenütt olvasták és rajongtak érte. És eljött az idő, mikor az egykori szegény varga fiát nemcsak a nagy világ, de kis szülővárosa: Odense is ünnepelte. Ekkor Andersen már sok dicsőséget látott, mégis a meghatottság könnyei jelentek meg szemében, mikor díszbe öltözött szülővárosát viszontlátta és megkomdultak a harangok az ő tiszteletére. És mikor Andersen megjelent a lelkesedéstől mámoros honfitársak előtt, arra gondolt: talán azok az egykori fiúk is ott vannak az ünneplő sokaságban, akik gyermekkorában meg-megüldözték őt, és talán az ő hangjuk is belevegyül a hangorkánba, mikor fiatalok és öregek egy szívvel, egy hanggal kiáltják: — Éljen Andersen, városunk nagy szülöttje! — Éljen Andersen, a mesék királya. A derék édesapa és a jó nagymama nem érte meg ezt a nagy napot, de az édesanya még élt és ott állt Andersen melletti, mikor mellére tűzték a királyi kitüntetést. Ekkor Andersen lehajolt és az ünneplő nép előtt megcsókolta azt a kezet, amely annyit dolgozott valamikor érette ebben a városban s ennek is egyik legegyszerűbb hajlékában. Odense gyermekei pedig körülfogták az ősz költőt és addig kérlelték, hogy meséljen valamit nékik, míg végre fölemelte finom, keskeny kezét, hogy csendet intsen. És akkor elkezdte: — Hol volt, hol nem volt.... De nem tudta folytatni, mert a gyerekek átvették tőle a szót és kórusban zengedezték: — Hol volt, hol nem volt egy rút kis kacsa .. . És nem nyugodtak addig, míg Andersen el nem mesélte a hattyúvá változott rút kis kacsa történetét. Érsekújváry Lajos; MEMENTO Csak annyit tudj, ki erre jársz, te vándor, egy dal szakadt meg örökre e tájon, s ki itt pihen a költő: KERTÉSZ JÓZSEF, az emberért vérzett sok millió sebből, s hogy szelíden ráborul a kék ég, holtában is hirdeti a békét. 54
