Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - SZEMLE - Rónay László: Dunántúl költői antológia
nezte igazán méllyé verseit. Végül nem feledkezhetünk meg arról a forrásról sem, amelyik szinte a „pannon” költészettel egyidőben indult el útján: a Nyugat harmadik nemzedékének ugyancsak idilli elemekkel át- meg átszőtt költészetéről. Ennek a magatartásnak legszebb példái Radnóti korai versei, melyekben Vergilius közvetlen folytatójának mutatkozik, a pásztorok és nyájak énekesének. Ennek az egész nemzedékre jellemző költői formának azonban megvolt a maga sajátos társadalompolitikai töltése, mint ahogy a pannon költészet legjava is magában hordozta ugyanezt. Az idilli, bukolikus attitűd egyfajta menekülést jelentett a költészet nagy, humanista tradíciói felé. Ezeket a nemzedékeket két, némelyiket három vereség is érte a történelemben: 1919-é, amikor a történelem egyik nagy pillanatának elvesztését kellett átélniök, majd a harmincas évek gazdasági válsága, s végül a fasizmus előretörése, amely majd végképp bebizonyította az idilli magatartás tarthatatlanságát, s némelyik költőt egészen új utakra fordította. Voltak persze, akik még ekkor is megrekedtek ennél a korszerűtlen attitűdnél, s talán innen az a félreértés, amely a pannonnak nevezett költészetet ma is azonosítja a társadalmi problémáktól visszahúzódó, némileg talán l’art pour l’art művészettel. Ezért is kellett a Dunántúl címmel megjelent költői antológia bevezetésében Tüskés Tibornak részletesen kifejtenie a pannonizmus humanista tartalmát, s ezért kellett ezt a fajta költészetet — kivált új darabjait — elkülönítenie a Deák Ferenc-i konzervativizmustól. Az új dunántúli lírikusok nem konzervatívak — mondja —, hanem épp legszebb hagyományaikat átélve és átalakítva törekszenek Széchenyi alkotó hazafiságának korszerűsítésére. S ez a korszerűsödő költői magatartás, amely a világgal, a megújuló élettel azonosul, jellemzi az egész kötetet. Persze szívesebben olvastunk volna benne verseket talán több költőtől is, hiszen a válogatóknak (Pákolitz István és Tüskés Tibor) nem volt egységes rendező elvük, s nagyon helyesen az sem jelentett számukra kizárólagos válogatási szempontot, hogy valakinek megjelent-e már kötete vagy sem. De épp ez a bőkezű válogatási elv a magyarázata, hogy szívesen vettük volna még némelyik tehetséges fiatal költő beiktatását a gyűjteménybe. Bár az is igaz: melyik antológiával kapcsolatban ne lehetne kifogást tenni? Tüskés Tibor bevezetése összegzi az egész kötet költői magatartását és korszerűségének szempontjait. De vitatkoznunk kellene talán a bevezetés formájával, azzal a párbeszédes kifejtéssel, amely ezzel a megoldással némileg elveszíti tudományos meggyőző erejét, és vidám csevegéssé változik. Pedig érezni, hogy ennek a kérdéskomplexumnak valóban Tüskés Tibor a leghivatottabb értője. Kár volt hát egy képzeletbeli magnószalagra hagyatkoznia az összefoglaló tanulmány szintézise helyett. Pedig az a gondolata, mely a megújuló pannon költészet képalkotását Egry és Rippl- Rónai képeinek metsző tisztaságával és kitárulkozásával veti egybe, olyan, ami részletes kifejtéssel bizonyára sok új, irodalomtörténeti jelentőségű megállapítással gazdagította volna a pannon költészetről való ismereteinket, igy azonban meg kell elégednünk az igen szellemes csevegéssel, amelynek reméljük és várjuk részletes, megalapozott kifejtését. * * * Külön érdekessége a válogatásnak, hogy történeti folyamatot is ad, a megtett út lírai keresztmetszetének felvázolására is vállalkozik. Valóban nagy utat tett meg az a költő, aki a világháború iszonyú szorítása és az első évek tisztázatlanságai után végre ismét visszatalált közegébe: Nemcsak a nagy távolság miatt értem ide ilyen későn volt néhány hiábavaló kerülőm, még keservesebb kitérőm rajtam is múlt, hogy ez erő- és embertékozló évek útvesztőiben a megalázott emberség magányánál nem volt biztosabb menedékem (Pákolitz: Oldozd fel végre) Természetesen a költő magányának nemcsak külső motiválói voltak. Legtöbbjüknek félelmetes, s leküzdhetetlen, ma is vissza-visszajáró emléke marad a világháború utolsó éveinek emberpusztítása, az üldözések, melyeknek annyi társuk esett áldozatául. 150
