Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - SZEMLE - Kristó Nagy István: Az Életünk mérlege

a Balaton-vidéken élő) írók — igaz, épp az ő műveik képezik a kötetek legértékesebb anyagát. A szerzők személyében és tematikájában egyaránt a táji jelleghez alkalmazkodó vállalkozás, ezen önként elhatározott, ám mindenképpen méltányolandó megkötés ellenére állandóan emelkedő tendenciát mutat.

Kétezer oldalról, több száz versről, elbeszélésről, cikkről szólva lehetetlen részletekbe menő s egyes művekkel foglalkozó értékelést készíteni. Minden kiemelés szükségképpen igazságtalanság a mások teljesítményével szemben. Inkább csak emlékeztetőül írjuk ide azok nevét, akiknek munkássága leginkább fölkeltette a figyelmünket. A_költők közül elsősorban a régóta jól ismert Cserhát József, Csordás János, Gazdag Erzsi, Káldi János, Kulcsár János nevét, de Koncz Istvánét is, aki nemcsak költőként, hanem mint jó elbeszélő, kritikus, sőt szerkesztő és szervező is bemutatkozott, vagy Bodosi Györgyét, Búzás Hubáét és Szapudi Andrásét, akinek költői fejlődése különösen szembeszökő volt. S itt vannak a Dunántúl más tájairól rendszeresen vendégszereplő kitűnő költők: Bárdosi Németh János, Csorba Győző, Takáts Gyula, Takács Imre. Továbbá az „elszármazottak”, akik közül nem egy, országos nagyság létére, főművek közé sorolható alkotást küldött az Életünkbe, mint Devecseri Gábor, Illyés Gyula vagy Weöres Sándor. Nem kisebb öröm volt olvasni a fiatal Gergely Ágnes s a régi forradalmár Vasvári István életművének kiemelkedő darabjait. De itt kell megemlítenünk Jankovich Ferenc, Fodor András, Hajnal Gábor, Kónya Lajos, vagy Sólymos Ida nevét is, akiket szintén erős szálak kötnek ehhez a tájhoz s irodalmához. Az „elszármazott” elbeszélőkkel már kevesebb szerencséje volt az Életünknek: Urbán Ernő egy-két írásától eltekintve alig adtak igazán jó művet. Annál örvendetesebb volt rendszeresen találkoznunk a hajdani szlovákiai Sarlós-író, a jelenleg Nagykanizsán élő Morvay Gyula expresszionisztikus hangvételű, zaklatott stílusú, bár itt-ott néha kúszán szerkesztett, de mindig feszültségekkel teli, szuggesz- tív elbeszéléseivel. Nem kevésbé értékesek a soproni Farkas Imre elbeszélései — ő mindig valami újat, még korszerűbbet keres, totálisabb ábrázolásra törekszik, finom eszközökkel, jelképi szférák egymásba olvasztásával. Az Életünk műhelymunkájának épp az a legfőbb eredménye, hogy egy-egy szerző fejlődése szinte számról számra nyomon követhető. Ez vonatkozik a szinte modern eszközökkel kísérletező Pozsgai Zoltánra és Vágási Imrére, akik az expresszionista indulat művészi eszközeit a szürre- alisztikus álom- és látomásszerűséggel keverik, hogy elszakadva a szokványostól, sematikustól, több hitellel, nagyobb szuggesztivitással fejezhessék ki magukat. Debreczeni Imrének viszont a groteszkra van ritka hajlama, ám a sokszor fantasztikus szituációkat mindig a határozott javító szándék teremti meg. A kitűnő női novellista T. Prókay Éva szintén az Életünk fölfedezettje, éppúgy, mint a fanyar „belső helyzetképpel” jelentkezett mosonmagyaróvári Fázsy Anikó. Meg kell emlékeznünk Dávid József, Koncz István, Maros László, Molnár József elbeszéléseiről is, akik munkástémákkal is sikerrel próbálkoztak, valamint a tartalmas s mégis színes útleírások íróiról: Bakács Tiborról, Bánhidi Tiborról, Csányi Lászlóról, Debreczeni Imréről, Takács Istvánról és Z. Szabó Lászlóról.

Ez a műfaj viszont már átvezet a tanulmány rovatra, mely az Életünk legfőbb erőssége, pedig ebben támaszkodott leginkább a helyi erőkre. Az olyan, filológiai szempontból is fontos, alapvető, regisztráló szakcikkektől, mint pl. Káldi János Juhász-tanulmánya, Sik Csaba novella-esszéjén, Cs. Nagy István verselemzésein, vagy a modern pszichológiai metódusokkal élő Palkó István tanulmányain keresztül az idős „polihisztor” Várkonyi Nándor megannyi írásáig imponálóan széles a skála, s ha itt-ott hamis hangok is megütötték fülünket — nem háborodtunk fel rajta, mert csak az nem hibázik, aki hallgat.

Például Várkonyi írásainak tényanyaga önmagában is párját ritkító érték, emellett számos, finom érzékkel meglátott észrevétele azt is megfogja, továbbgondolásra készteti, aki szellem-középpontú szemléletét nem teszi magáévá. Egy Babitscsal kapcsolatos publikációja a nagy költő életművének megdöbbentő személyes összefüggéseit tárta fel, Mahábhárata ismertetése bármely, a nagy ind eposzról megjelent kritikánál többet mondott, Dante tanulmányának az emlékév kiemelkedő momentumai között a helye.

141