Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Z. Szabó László - Turi Lajos: Keresztury Dezsőnél Dunántúlról, irodalomról

ehhez a tájhoz, a Tapólca-síksághoz, a Balaton vidékéhez kötődnek. Ide láncolja a múlt, a gyerekkor, de ide embersége, a szellem ősi csírái, amelyek lassan-lassan bontották leveleiket századokon át, de ide a jelenlegi kötelesség is).

Én a Széchenyi Könyvtár főosztályvezetője vagyok. Hozzám tartoznak a magyar műemlékkönyvtárak, főképpen a keszthelyi Helikon Könyvtár. Most is a „szokásos”, tehát „elfoglalt” szabadságon ennek a kastélynak az ügyeivel bíbelődöm. Nagy öröm nekem, hogy Keszthelyen ezzel a csodálatos kulturális központtal foglalkozhatom. Keszthely hosszú időn keresztül Észak-Dunántúl egyik központja volt. A magyar irodalom történetében is igen jelentős szerepet játszott a Helikon Könyvtár. Festetich György, aki nemcsak kitűnő gazda, hanem igen okos kultúrpolitikus is volt, nagymértékben hozzájárult az akkori nyelv- újítási és irodalmi viták megszüntetéséhez, ezért is hozta létre a Helikoni Ünnepségeket, amelyeken az én kedves költőim közül is igen sokan részt vettek. Többek között Berzsenyi Dániel, akit igen sokban rokonomnak, elődömnek érzek. Nagy dunántúli költő volt, az egykori Balaton vidéki költészetnek egyik legnagyobb alakja. Ezt nagyon kevesen tudják róla.

Attól eltekintve, hogy anyai ágon minden ősöm ennek a völgynek, a tapolcai síkságnak a lakója volt — Nemesgulács az én családi fészkem —, őseim apai ágon is a Balaton körül éltek; a Keresztanyák nevét a Festetich levéltárban nem egyszer megtaláltam. Tehát valahogy az ősök parancsa is az, hogy ezzel a tájjal foglalkozzam, ugyanakkor az én gyermek- és felnőttkori élményeim is igen erősen idekötnek. Itt írtam momkáimnak nem kis részét.

(Az ifjú Kereszturyról olvassuk egyik vallomásában: „Fiatalkoromban költőnek készültem, de huszonegy éves fejjel én is tűzbe dobtam addig írt munkáimat. Utána mindenféle tudományos stúdiummal foglalkoztam”.

Ez a szűkszavú, kissé prózainak tűnő kijelentés egy költői, tudósi életművet villant fel. Keresztury Dezső itt, keszthelyi pihenőhelyén minek tartja magát: költőnek vagy irodalomtörténésznek?)

Ez nehéz kérdés nemcsak keszthelyi pihenőhelyemen, hanem mindenütt az országban, ahol megfordulok. Én nem tudók határozott különbséget tenni a költő, a tudós, a természettudós, sőt a politikus között sem. Ez valahogy mind egy számomra. Mindig ellene voltam a szakmai specializálódásnak. Bár tudom, hogy ez a kor parancsa, a fejlődés törvénye, a magam részéről mégis valahogy a régi polihisztor hajlamot ápolom magamban. Azt hiszem, apámtól örökölhettem ezt, aki jogász volt, de híres kertész is, kitűnő kísérletező, akinek az íróasztalán láttam először mikroszkópot, akinek egyetlen örökségeként még ma is őrzöm azt a kis csillagvizsgálókészüléket, amelyiken ő gyermekkorunkban mutogatta nekünk az üstököst, a csillagokat.

Véleményem szerint tudományos működésemben legalább annyi költői ihlet van — ha van benne érték, nem utolsó sorban ez az értéke —, mint ameny- nyi pontosság a természet hű bemutatásában. Tehát ha esszét írok valakiről, abban van annyi líra, miint amennyi tárgyi ismeret.

121