Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - HAZAI JEGYZETEK - Ágoston László: Mura menti történelem

Valamennyi vállalásukat a megjelölt határidőnél korábban teljesítették. De van e fegyelmezett, új szellemű munkának más eredménye is. A többi között például az, hogy egyetlen év alatt 3500 forinttal nőtt az egy dolgozó tagra jutó részesedés. E napokban újabb, szocialista címért küzdő brigádok alakulnak Semjénhá- zán és Tótszentmártonban, Murakereszturon és Molnáriban. Új, szép emberi célokkal, új nép, új falusi morál sodró bizonyságaiként... V. Üj emberi normák alapján, új igényű, új érdeklődésű nép él e gyorsan gazdagodó országrészben. És a társadalmi, gazdasági viszonyokban bekövetkezett változá­sok megteremtették ezek kielégítésének feltételeit is. Petriventétől Murakereszt- urig és Bajcsától Tótszentmártonig a szó valóságos értelmében társadalmi ügy lett a kultúra, a népművelés. Művelt, iskolázott, érdeklődő emberek dolgoznak a Mura menti termelőszövetkezetekben. A számok ismét csak hiányosak. A vidék falvaiban a korábbi 12 tanító helyett ma több mint hatvan pedagó­gus dolgozik. Csaknem valamennyi községben új iskolák épültek, korszerű tan­termekkel, szertárakkal, gyakorlóműhelyekkel, pedagóguslakásokkal. Napközi otthonról, óvodáról, bölcsődéről hírből sem hallott az itt élő ember. Most impo­náló természetességgel sürgetik, tervezik azok bővítését — ha szükséges, a falu erejéből is. A vidék iskoláiban mind több idevalósi szülő gyereke dolgozik ta­nárként, tanítóként. Falujuk, övéik tanítását, nevelését választották egy életre szóló hivatásuknak. Közéjük tartozik Lukács Lajos, a Blazsetin-házaspár és még sorolhatnánk. A rövid két évtized megannyi hozzáértő, lelkes munkásait nevelte ki a szo­cialista népművelésnek. Az egész országot bejárta a nagysikerű tótszerdahelyi helytörténeti kiállítás híre, amelynek szervezésében, anyagának összegyűjtésé­ben a fiatal tanítókkal együtt vettek részt a falvak öreg parasztjai. Könyvtáro­sok, szakkörvezetők, TIT-előadók élnek a vidék valamennyi községében. A könyvtárak állománya megközelíti a 10 ezer kötetet. A rendszeres olvasók száma meghaladja a kétezret. Kétezer könyvolvasó ember a Mura mentén? Ott, ahova nem is olyan rég újság is csak a papnak és a jegyzőnek járt. És az újság ... E falvakba több mint ezer példányban érkeznek csupán a napilapok. Új művelődési házak, klubok épültek Fityeházán, Molnáriban, Tótszerdahelyen, s még több községben is. A kultúra Mura menti otthonaiban rendszeresen tart előadásokat a faluszínház, szakkörök, szaktanfolyamok működnek. Ezzel egy időben e létesítmények a kulturális hagyományok ápolásának központjai is. Az állami és gazdasági szervek messzemenő támogatásával, a kö­zelmúltban lelkes kultúrmunkások kezdeményezésére létrejött a Zalai Délszláv Együttes. Munkájával kapcsolatosan a Zala megyei pártértekezlet egyik felszó­lalásából idézünk: „... Falvaink felemelkedésének tényei közé tartozik az is — amire igen büszkék vagyunk —, hogy a már külföldön is járt délszláv együtte­sünk szép sikereket ért el. Ezt az együttest öt község tanácsai és termelőszövet­kezetei tartják fenn és támogatják anyagilag ...” A kulturális viszonyokban bekövetkezett változásokat jelzi aztán az is, hogy csaknem minden házban van rádió, kétszáz felett van a televízióelőfizetők szá­ma, a legtávolabbi községet is tizennégyszer érintik naponta a távolsági autó- buszjáratok. 119

Next

/
Thumbnails
Contents