Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 1. szám - Koncz István: Az ismeretlen katona (elbeszélés)

pedig — ami még rosszabb! — megsejt valamit. . . Ha kinézett Almádiban az ablakon, márpedig kinézett, úgyis gyanúsnak tűnhetett néki az ugra-bugrá- lása . . . Rettenetesen kiszolgáltatottnak érezte magát, nem káromkodhatott, márpedig mindig úgy érezte: ha nem káromkodik, meztelen.

A forgalmi irodában telefon csöngött. Még fájdalmasabban hasított bele a felismerés: hiszen átszólhatott volna ide Almádiból is, az állomásról: az utolsó- előtti kocsiban alszik egy katona, azt ne engedjék továbbutazni . . .

Elódalgott az épület háta mögé, mintha vécére menne. Aztán mikor eltűnt a katona szeme elől (az épp a veszprémi vonat indulását silabizálta a menetrendről), kisurrant a műútra. Hazáig jó öt kilométer, gyalog. Ha az asszony megkérdi, hol volt, miért késett, majd ráordít: „Mi közöd hozzá!” Az se baj, ha egy hétig sirdogál majd miatta az asszony, mert azt hiszi: nőügy. Hadd higgye, inkább mintsem . . . Ezt a hülye helyzetet egyébként sem lehet megmagyarázni. Volt a vonaton egy ismeretlen katona és aludt... — ki érti ezt meg?!

KOZÁK JÁNOS: TANULMÁNY

19