Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Volly István: Lajtha László Dunántúl zenegyűjtője
mások eredeti előadásáról rádiófelvételt készíttetett Lajtha, és ezeken a magnószalagokon az ő tudományos megjegyzései, biztató szavai, tréfái is elhangzottak. Rádióadásra természetesen nem valók ezek, de reméljük, mégsem törölték le a magnószalagról mint felesleges szöveget! ? . . . Manapság a szórakoztató zenészeket vizsgabizottságok értékelik, és A, B, C kategóriát adnak aszerint, hogy milyen a muzsikus kotta-, általános zenei és hangszerismerete. A folklór-tudását ezidáig még nem szokták értékelni. Lajtha nem nyugodott addig, amíg mindkét prímásának államunk meg nem adta a Népművészet Mestere kitüntetést. Tendl halála után Vilmos fia is megkapta. Az öreg Tendl mindössze pár hónappal élte túl a „professzor úr” váratlan halálát. Jómagam harminc éven át dolgoztam vele, illetve közelében. Egyetlen egyszer tapasztaltam, hogy az örökké kutató, figyelő népzenegyűjtő tudósból — a népzenét élvező, önfeledten gyönyörködő „vendég” vált. 1959 júniusában Tendl Pál és fiai egy hónapon át a Margitszigeten a Nagyszállóban muzsikáltak a legelőkelőbb kül- és belföldi közönségnek. Megbeszéltük a Lajtha házaspárral, hogy egyik esténket kint töltjük a zenekarunk mellett. Akácvirágzás utáni gyönyörű nyáreste volt. Ültünk a fák között. Tendlék minduntalan odakacsintgattak, és legszebb műsorukat muzsikálták. Lajtha egész este élvezte. És beszédes, tréfás kedvű volt, színes élményeit szinte ontotta, minduntalan visszatért feleségével eltöltött legszebb napjaikra, ifjú házas emlékeikre. Amikor elbúcsúztunk, Lajtha megszólalt: — Nagy öröm volt nekünk ez a mai este, és jól megszervezték(!), mert éppen ma vagyunk negyven éves házasok!... Biz’ isten, nem tudtuk! — Mit hozott a tíz évnél hosszabb időre nyúlt nyugat-dunántúli gyűjtés? — A Sopron megyei virrasztó énekek kötetben mintegy 70 községből másfélszáz énekesasszony és férfi 264 virrasztó énekét adta közre (1956). Legtöbb énekese életrajzának visszatérő adata az, hogy „csak falujában járt”. Mennyire e földhöz kötődtek ők és dallamaik! Dunántúli táncok és dallamok I. kötetben (1962) mindössze 48 válogatott dallam szerepel, kezdve a Betyárlassútól a Verbunkig, mindegyik Tendl Pál cimbalomjátékát mutatja. Eredetileg ezt a címet szánta a kötetnek Lajtha: „Egy cimbalmos-prímás műsorából”. Hozzátehetjük, aki páratlan emlékezőtehetségével a dédapjának és nagyapjának műsorát, és sok-sok régi falusi lagzi, bál, kiskocsma dalkincsét is magában hordozta. Dunántúli táncok II. kötete elkészült 1966 decemberében, 1—54-ig folytatólagosan Tendl Pál dallamait hozza, 55-től 104-ig pedig Csejtei István műsorát mutatja be. Az utolsó Lajtha-nyilatkozat a Vasi Szemlében jelent meg. Halála előtt három nappal kelt. Mintha érezte volna közeli halálát, valósággal zenei végrendeletet adott: „Vasi muzsikusok feladata volna annak megállapítása is, hogy Hegyhát, Hármashatár, Szombathely, Kőszeg, Sopron, Fertővidék miért egységes zeneileg, és miért van az, hogy a legrégibb dolgokat megtaláljuk az említett határterületen.” Hozzátehetjük, amit szóval említett, hogy a két népművész életrajzát Bihariéhoz hasonlóan meg kellene írni. Ömaga elsősorban az eltűnő zenei régiségeket hajszolta fáradhatatlanul. Mi a későbbi zenei rétegeket, sőt a ma bimbózó újat is hallgatjuk, és a népzene folytatását keressük. Lajtha — ha élne — ma 75 éves volna, és bizonyára velünk tartana a soproni- vasi határon. Nagyszerűen tudott indítani és új feladatokat adni. 63
