Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 2. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Keresztury Dezső: Arany Dante-ódájáról

TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK

KERESZTURY DEZSŐ

ARANY DANTE-ÖDÁJÁKÓL

í.

Dante művének útjáról és hatásáról a magyar irodalomban többen is írtak már. Legutóbb Szauder József kitűnő tanulmánya vetett fényt ennek a történetnek sok fontos, eddig ismeretlen vagy homályban maradt részletére.

Ebben a tanulmányban a maga helyére került mindaz, amit a nagy magyar költő Itália óriásának megismertetése szolgálatában tett. Szó esett eközben Dante ódájáról is. Ezt a verset mind a magyar, mind az olasz Dante-kutatás a nagy olasz költő szellemének szóló tisztelgések szép értékei közt tartja számon. De alig vizsgálták meg komolyabban jelentőségét a magyar költő életművében. Ez érthető. Az óda látszatra kiesik Arany művének fő sodrából: mintha valamilyen idegen égitestről lehullott meteor volna, szinte előzmény és következmény nélkül tűnik az olvasók szemébe: annak a „földi álomnak” ritka emlékeként, amelyről szól. Pedig a Dante-óda többet mond el költőjéről, mint arról a „csodálatos szellemről”, akinek nevét címében viseli.

Egyet-mást ebből elárulnak a vers keletkezésének körülményei is. libben jelent meg egy, azóta teljesen feledésbe merült, Budapesti Visszhang az élet és irodalom köréből című folyóiratban. Arany a forradalom és szabadság- harc összeomlása után teljes bizonytalanságban élt; 1851-ben került tanárként Nagykőrösre, az alföldi kis parasztvárosba. Az anyagi és társadalmi helyzetének, konszolidálását ígérő tanári állás azonban újabb bizonytalanságok forrása lett. A szabadságharc leverését követő katonai diktatúra minden tekintet nélkül üldözte, ha úgy esett, irtotta, börtönre vetette a nemzet pacsirtáit, de a részletekkel nem sokat törődött. Az irodalom élete talán ezért is váratlanul megélénkült. A részletekbe menő számonkérés akkor kezdődött, amikor a civil hatóság vette át az uralmat. Ez eltűrte a sekély es irodalom burjánzását, de szoros felügyelet alá helyezte az igazi írókat. Aranynak éveken át újra meg újra számot kellett adnia a veszedelmes évek cselekedeteiről, írásairól, s egyre jobban el kellett lepleznie mondanivalóit. A Budapesti Visszhangról ezt írta sógorának: „a jobb írók hallgatva odaállnak”. A komoly igényességgel szerkesztett lap egyideig „kizárólagos munkatársai” közé sorolta Aranyt. Indokoltnak látszik tehát az a feltevés, hogy a Dante olyan vers, amellyel a költő egyformán akart politikailag tüntetni azzal, hogy nagyon is „másról” beszélt s a rossz minőség áradása ellen is tüntetni azzal, hogy a legnagyobbak tiszteletére intett. Ügy gondolom azonban, hogy a versben és körülötte sokkal mélyebb áramlások örvénylenek.

47