Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Heitler László: Vass Elemér festészete

egyszer jó helyen jársz. Nem mondom, hogy én voltam itt az „Utcaseprő”, de sepergettem, sepergettem. Elegendőképpen ismerhettem itt minden szemét- gyűjtő sarkot, zugot. Soha innét hosszabbát ki nem mozdultam. Olvashattad, hogy ez akkor volt, „mikor 1917-ben csatlakoztam a hadrakelt központi hatal­makhoz és velük együtt össze is omlottam. Akkor megütöttem a szívemet, s mikor fájdalmamnak hangot adtam, egy szerkesztő felfedezte bennem a hu­moristát. Azóta nem merek nyilvánosan sírni.” No látod, így kezdtem aztán, mellembe szorult sírással, vidáman sepergetni. Hogy mit sepergettem: olvas­hattad. Bárcsak epedező képzelgéssel kalandoztam a Riviérán, a Niagaránál, a Louvre-ban, meg az Ufficiben, Genfben is . . . No, itt álljunk meg egy szóra: ott, a Népszövetség lépcsőjén lendült volna csak igazán szép karéjban a sep­rőm . . . De aztán rájöttem: a sepernivaló minőségi állaga körülbelül mindenhol egyforma. Maradtam a Küköllő-parton. S lásd, az. én itteni kicsi „söpretemben” ott találhatod a gőg és hunyászkodás, a nagyzolás és kicsinyesség, a hiúság és glamposság, a türelmetlenség és a fenebánja nemtörődömség, a pimasz hőskö­dés és oktalan rettegés, a sanda irigység és a bárgyú lemondás minden nevetni és sírnivaló emberi ficamát. De nem folytatom. Látom, toll is van kezedben. Ha akarod, folytasd . . . Ha akarnám, sem tudnám. Sem amit Áron, sem amit Laci bácsi, sem amit Sándor. Csak egyet tehetek. Gyarló szóval ímé elmondom: tudom már, mi az udvarhelyi tisztaság „titka”. Ahonnét a tiszta emberség hitének ilyen Triásza nőtt fel, ott nem kell titkot kutatni. S élő, meg jövendő nemzedék csak az ő tiszta emberségükre ügyeljen, akkor mindenkoron marad, sőt e „világvégről” tágabbra is terjenghet — az udvarhelyi Tisztaság. Udvarhely, 1966. augusztusán. HEITLER LÁSZLÓ YASS ELEMÉR FESTÉSZETE Egry József műveinek tihanyi kiállításával egyidőben az 1957-ben elhunyt Vass Elemér festőművészre emlékezett egy hasonlóan igényes válogatású tárlattal a Bakonyi Múzeum. A festő 1945-től Tihanyban élt, így joggal tekinthetik saját művészüknek a Veszprém megyeiek. Részben ettől indíttatva gyűjtötték össze és mutatták be a rendezők Vass Elemér félszáznál több képét, elsősorban a Tihanyban keletkezetteknek adva helyet. A teljességre nem törekvő, de a korábbi évtizedek terméséből is néhány művet felsorakoztató válogatás azt mutatja, hogy Vass Elemér azok közé a ritka művészek közé tartozott, kiknek életműve az utolsó — hatodik, hetedik vagy nyolcadik — évtizedükben teljesedett ki. Mesterünk esetében egyenesen azt mondhatjuk, hogy az 1950—57 között alkotott képek nélkül sokkal szegé­nyebb lenne az oeuvre, szerényebb rang illetné meg pikturáját. Kanyargós és könnyűnek nem nevezhető életút vezetett az utolsó évek ki- teljesedéséig. A Budán nevelkedő fiatalember tehetsége korán jelentkezett, ami­ről az 1905-ből való A nagymama arcképe című kis akvarellje tanúskodik. 103

Next

/
Thumbnails
Contents