Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Horváth Ottó: Kísérlet válaszadásra
lamint a forradalmi és haladó gondolatok nagy szerepe következtében egyre fokozódik.”13 A nemzetközi kommunista mozgalomban egyre inkább tért hódít az a felismerés, hogy a marxizmusnak el kell fogadni a polgári ideológia „kihívását”; a gyakran terméketlen tagadásból át kell lendülni a konkrét és pozitív válaszadásra, mégpedig a gondolkodás kategóriájában éppen úgy, mint a társadalmi gyakorlat szintjén. Fentebb, a francia párt példáján már jeleztük, hogy milyen intenzív erőfeszítések történnek korunk nagy világnézeti, tudományos, művészeti stb. kérdéseire adandó válaszok kidolgozása érdekében; nem kevésbé fontos az a válaszadási kísérlet sem, melyet a pártok a társadalmi gyakorlat szintjén, a társadalmi élet megszervezése területén igyekeznek nyújtani. Itt természetesen kétféle gyakorlatról van szó: egy már megvalósuló kísérletről a szocialista országokban, és egy még elméleti-hipotetikus modellkeresésről, amely a kapitalista országok kommunista pártjainak tevékenységét jellemzi. Nézzük először az utóbbit. A fejlett kapitalizmusban tevékenykedő legtöbb kommunista párt egyelőre csak elméleti jellegű modellkonstrukcióiban az az azonos jellegű, lényegi felismerés, hogy az új társadalmi rendszert, az új demokráciát a marxizmus világnézetétől eltérő emberekkel, áramlatokkal, sőt politikai pártokkal is fel lehet építeni, ha a következetes forradalmi párt erős, rendelkezik konkrét, világos programmal és a tömegbefolyás szükséges minimumával, amely biztosítja a társadalmi fejlődés perspektivikus tendenciáját. Így jelenthette ki S. Alvarez, a Spanyol Kommunista Párt véleményét, mely szerint: „Pártunk nyíltan kijelenti, hogy nem ellenzi Spanyolországban egy erős szocialista párt létezését, amely támogatja a munkásosztály harcát a szocializmusért. . . Nem számíthatunk arra, hogy a szociáldemokrácia a kommunistákkal együtt harcol majd a szocializmusért, ha az a perspektíva áll előtte, hogy utóbb mint politikai pártot megszüntetik. Éppen azért más perspektívát kell a szociáldemokrácia elé állítani, hiszen olyan pártról van szó, amely a dolgozók bizonyos tömegeire támaszkodik.”14 Milyen kérdések azok, amelyek a spanyol kommunisták szerint az új spanyol valóságból következnek? — teszi fel a kérdést S. Alvarez. „Az állam világi jellege, a lelkiismereti szabadság és a vallásgyakorlat szabadságának biztosítása, a katolicizmus állami támogatása, a társadalom békés úton való forradalmi átalakításának lehetősége, szilárd állásfoglalásunk abban a tekintetben, hogy a szocializmus építése idején fennmarad a többpárt rendszer, a katolikus pártokat is beleértve.”15 Marco Simonetti az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának határozatát idézve azt írja: „Ha előbbre akarunk jutni. . . jobban figyelembe kell vennünk, hogy ma új, széleskörű és sokrétű jellegűvé vált nemcsak a kommunista mozgalom, hanem az egész forradalmi mozgalom is, amelybe beletartoznak és bele is kell, hogy tartozzanak a Kommunista Internacionálé régi pártjain és az utóbbi évtizedekben alakult új pártokon kívül más forradalmi erők is. Ez . . . azt is jelenti, hogy megértjük, hogy a kommunista mozgalmat nem lehet — mint valami egyházat — zárt mozgalomnak tekinteni, amelyet merev korlátok választanak el a többi forradalmi mozgalomtól.”16 Rendkívül érdekes ebből a szempontból William Kashtannak, a Kanadai Kommunista Párt főtitkárának felszólalása, amely az 1966 novemberében Prágában tartott, a fejlett kapitalista országok kommunistáinak időszerű problémáival foglalkozó eszmecserén hangzott el. Annak megállapítása után, hogy 96
