Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Horváth Ottó: Falu hullámverésben

a párt politikája. Nem voltam én süket sohasem. Az ember, ha figyeli a dolgok zajlását, rájön az igazságra. Így voltam én is .. .

Papírokat vesz elő, vezetőségi és közgyűlési jegyzőkönyveket. Beléjük lapoz, úgy folytatja:

— Tudja milyen gazdálkodás folyt itten? Olyan, hogy azt nem is lehet annak nevezni. Minden volt az, csak nem gazdálkodás!

— Amikor engem megválasztottak, azelőtt egy hónappal volt a zárszámadási közgyűlés, 1964 februárjában. Nohát az első csepp azon a közgyűlésen csordult ki. Az emberek már öt éve a közösben voltak, többet vártak, előbbre akartak lépni. Aztán mit hallottak?

— Azt, hogy megint csak húsz forint a munkaegység, meghogy a tagok nem dolgoznak. Mindig ez volt az elnök érve. Pedig dolgoztak az emberek, csak a vezetés nem állt a sarkára . . . Csak a szántóföldi növénytermesztésből száz- ötvenezer forint volt a kiesés. Az őszi árpából száztíz holdat köllött kiszántani; a burgonyából a tervezett tizenkét vagon helyett hat vagonnal takarítottak be. A babot is föl köllött szántani a rossz terméskilátás miatt. Az a kevés burgonya, ami termett, elrothadt. A Tetvész kertben négy vagon burgonya vesződött el, mert csak három ujjnyi földet terítettek rá.

— A gazdaság állatállománya is tönkrement. Volt nekünk hatvan darab gümőkóros tehenünk, meg angóraszőrű borjak, olyanok, melyek a leválasztáskor sem érték el a hatvan-hatvanöt kilogrammot. Mert olyan téliesités volt nálunk, hogy az istállókban, meg a kutricákban megfagyott a trágyalé, alom nem volt, rakásra hullottak a malacok.

— A tehenészetben naponként szegték meg a higiéniai szabályokat. Előfordult, hogy amikor a fejési átlag kissé magasabbra emelkedett, a kifejt tejet a farokmosó vödrökbe, és más, az istállók körül összeszedett alkalmatosságokba öntögették a fejők.

— Volt itt olyan gazdálkodás, hogy fájt az ember szíve.

— A nyáron rosszul szervezték meg a cséplést, áthúzódott szeptemberre Az árpa meg a zab annyira kicsírásodott, hogy a szalmából nem lehetett kicsépelni a szemet. Sok, maggal teli, csírás kévét dobtak el, rengeteg maradt a földeken, óriási volt a szemveszteség.

— Mindehhez jött még, hogy a mi földjeink egyébként is le vannak gyöngülve. Nem trágyázták azokat hosszú éveken át. Hogyan is trágyázták volna, amikor trágya helyett nedves szalmát hordtak a földre.

— Tönkrement a föld is, az állat is. Az embereknek már nem volt semmi- höz se kedvük ... De hogyan is lett volna, amikor azt látták, hogy a közösbeli állatoknak nincsen takarmány, az elnök meg hatvanhat mázsa kukoricát oszt ki prémium címén. Pedig volt akkor a vezetőségnek egy határozata, hogy a gyönge termésre való tekintettel prémiumként kukoricát nem osztat. De meg se kérdezték a tagságot. Olyan embereknek is adtak kukoricát, akik nem is voltak tagok, csak bedolgozók.

— Aztán történtek itt más dolgok is. A szövetkezet traktoraival magánosoknak szántottak, a pénzt meg nem fizették be. Elhullott a párttitkár — a régiről beszélek — háztáji malaca? Nosza a közösből egy süldőt — persze ingyen. De miért ne tegyék, amikor az elnök is kicserélte malacait a közöséből.

— Építkezik a sógor? Hát építkezzék! Igen ám, de nincsen födémfa. Nincsen? Hát majd lesz! Mire jó az elnök gyönge, rokoni szíve? Hamar „kölcsön95