Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Pór Péter: Fodor András költészete

POR PÉT K R :

FODOR ANDRÁS KÖLTÉSZETE- A „Fordul az ég” c. kötet megjelenése kapcsán Fodor András líráját és költői egyéniségét gondolatban mindig ahhoz az 1945 után felnövő nemzedékhez — vagy ha úgy tetszik, annak második vonulatához —, Juhász Ferenc és Nagy László nemzedékéhez kapcsoljuk, melynek újabb irodalmunk máig is alighanem legmerészebb vállalkozásait és legmaradandóbb értékeit köszönheti. Bizonyosan joggal: indulásuk alapélménye vitathatatlanul közös, s ha többük pályáját összehasonlítanánk, azoknak görbéje, bár eltérő pontokat érintve, s nem teljesen megegyező, de hasonló irányú, hasonló hajlatú ívet rajzolna.

S közös világszemléletüknek, de még inkább úgy mondanánk: világérzék- lésüknek valamiféle otthonossága, alapjaiban megrendíthetetlen biztonságossága. „Mégis, ahogy zihálva megállók / nem érzem úgy a fojtó árvaságot. / Kö- rémkapcsolja szárnyait / valami áram. / Suhog, suhog a föld lélegzete” — vallja Fodor A szem hatalma lezárásában. Konfliktusaik, tragédiáik e világon belül zajlódnak le, s bármily mélyek is legyenek, költőjük nem zuhan a Semmibe, mint a világból kihullás élményének nagy poétája, Kafka, vagy mint a modern líra más irányzatainak nem egy alakja.

Népiességük elsősorban ezt a természetességet, ezt a bárhová magától értetődően nyúló — hadd írjam le másodszor — otthonosságot jelenti, miként a népköltészet is magától értetődően állítja párhuzamba önnön gyászát a fekete hattyúéval, a világ nyelvének átkát pedig a sárgát virágzó repcével. Képalkotásuk kétségbeesésükön is átsugárzó harmóniája, csillogó tisztasága mögött tehát világszemlélet áll, s Juhász Ferenc mindegyiküknél mélyebb krízisét leginkább épp e, a Tékozló országot vagy a Szarvassá vált fiút még jellemző képformálás módosulása, elszíneződése jelzi.

Üj kötete önmagában, minden irodalomtörténeti adalék ismerete nélkül is bizonyítaná, hogy Fodor András valóban ennek a nemzedéknek, ennek a szemléletnek költője. Ám e verseskönyv sokkal több is: „Nem akarok már hasonlítani / senkire, csak magamhoz” — olvassuk benne egyhelyütt (Hunyorgó távoli ég), s másutt: „Senki sem látja rajtam, / mi épül csontjaimban, / hogy napról napra mint magasodom föl / az elmúlás alázatában” (Láthatatlan írás).

A Fordul az ég költője „különvalóságának” — hogy Gide Tékozló fiújával szóljunk — első, tág dimenziójú „valóraváltása”, egy különös tudatossággal és következetességgel kiformált-kiérlelt világkép első, teljesértékű megvalósulása. Fodor András nem tartozik az ugrásszerűen változó költők közé, lírájára inkább valamifajta csendes, mindig az előző rétegre építő, magától értetődő fejlődés jellemző. A Fordul az égben a megelőző Hazafelének, a mindenképpen méltánytalanul hűvösen fogadott Józan reggelnek és Tengerek, domboknak — Szauder József mélyreható elemzése volt az egyetlen kivétel (Üj írás, 1962) — sajátos karaktervonásai egészbe zárulnak; általa Fodor András véglegesen egyéni hangú és világlátású költővé nőtt; kétségkívül többet érdemel tehát annál, hogy neve és költészete gyorsabban és látványosabban kibontakozó, szerencsésebb kortár74