Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Várkonyi Nándor: Babits Mihályról

forma szerint, vagy talán az érlelődés ideje volt ez az időszak? De magában véve is jelentős a tárgy: milyen tanár volt, minő viszony alakult ki közte és tanítványai között? Az irodalom nem szolgál kielégítő felelettel, maga Babits nem nyilatkozott róla, közvetve (regényeiben) sem, tanártársai tudtommal szintén, s főként hallgatnak az egykori tanítványok.

Most alkalmam van megszólaltatni egyiküket. Volt iskolatársam, dr. Vajda Árpád, ny. rendőrezredes, az ismert mester-sakkozó, a nyolcadik osztályt a budapesti tisztviselőtelepi gimnáziumban végezte, ahol Babits akkoriban tanárko- dott. (Az ő osztályát nem tanította ugyan, de az önképzőkört vezette, s ez elegendő módot adott a közvetlen érintkezésre.) Midőn Babits meghalt, levélben megírta emlékeit róla, s ezeket most kérésemre néhány adattal kibővítette. Közléseiből, úgy vélem, a kutatókat és az olvasókat egyaránt érdekelhetik az alábbi részek.

1913. június végén a tisztviselőtelepi gimnázium Vili. osztályába nyertem felvételt. Örömm,el hallottam, hogy Babits Mihály ebben az intézetben tanít. Reményem, hogy ő fog majd tanítani szeptembertől kezdve, nem, vált be, mert Lehr Andor maradt a magyar nyelv tanára osztályunkban. Az önképzőkör tanárelnöke azonban ő lett, és így ott módom volt megismerni. Az intézet igazgatója Gaal Mózes volt, az ismert ifjúsági író, „Az Én Újságom” c. gyermeklap egykori szerkesztője; az iskolát Mózsi bácsi iskolájának hívták bizalmasabb beszélgetésekben a szülők, a tanárok, a tanítványok. Az öreg székelyt, aki akkor talán csak ötven éves lehetett, de legalább hetvennek látszott, mindenki nagyon szerette. Az intézet első számú büszkesége ő volt, de a második Babits.

Babitsot az iordalmi közvélemény már akkor Ady Endre után a második helyre sorolta, Dante-fordításának első része épp abban az évben jelent meg. A diákok büszkék voltak rá, hogy egy ilyen irodalmi kiválóság tanít az intézetben, de azért nemigen melegedtek fel iránta. Nem tartották jó tanárnak, túlságosan felettük állt, nem magyarázott „jól”, nekik is befogadhatóan. Nem is igen szeretett tanítani. Mindezt már akkor észrevettem. Az ÖnképzőköH üléseken közvetlen volt ugyan, de mégsem úgy, hogy tanítványait lelkesíteni tudta volna. Túl nagy volt a szellemi színvonal különbsége, és a pajtásságra Babitsnak nem volt érzéke és hajlama. Engem ő az önképzőkörből jól ismert, Bacsányiról szóló, magamválasztotta témájú dolgozatomat meg is dicsérte, ami büszkévé tett, s egy Machiavelliről írt kis értekezésemet sem utasította el egészen, sőt élénken érdeklődött, milyen forrásokat használtam megírásához.

A tanítványok és Babits tartózkodó, kissé hideg viszonyának kialakulásában, persze, a diákok viselkedésének is része volt. Jellemzi ezt egy epizód az önképzőkör életéből. 1914 tavaszán valamelyik diák az önképzőkör tagjait Babits utasítására ösz- szehívta megbeszélésére a tanári könyvtárba. Én is odamentem, noha vem voltam vezetőségi tag, mert érdekelt a dolog. Babits közölte, hogy az önképzőköri ülés idejét azon a héten meg kell változtatni, ajánljunk megfelelő terminust. Nem sikerült az egyeztetés. Babits ekkor javasolta, hogy vasárnap délután legyen, az mindenkinek alkalmas idő. Osztályunk két legjobb tanulója, Budai Béla és Rados Ottó már beleegyezett, ami a nyáj számára a vezérkos csengőjének szava volt. De a kevésbé jelesek integettek nekem, majd negyedhangosan súgták: „Meccs lesz, szólj!” Pillanatnyi tűnődés után megszólaltam: „Tanár úr kérem, vasárnap lesz az MTK—FTC futballmérkőzés. Akkor nem jöhetünk. Budai és Rados erről megfelejtkeztek.” Babits csodálkozva nézett rám, és mégjobban elcsodálkozott, midőn társaim szemeibe nézett, kiknek véleménye e mondat hatására egy másodperc alatt megváltozott. „Hát neked és nektek fontosabb a futball, mint az irodalom?” — kérdezte. Ismét én válaszoltam: Ilyen derby-mérkőzés az évben csak egyszer-kétszer van, az önkénzőköri. órát vedig mindig meg lehet változtatni. Más napot keressünk.” Csak távolabbi időben lehetett volna megegyezni, valaki indítványozta, hogy ezt az összejövetelt hagyjuk el a futballmeccs kedvéért, mások más javaslatokat tettek. Láttam, hogy Babits már nagyon ideges és türelmetlen, azért akaratom ellenére ismét beleavatkoztam, mert régen a nyelvem hegyén volt a szó: „Mélyen tisztelt Tanár urunk, mi tiszteljük Shakespearét meg Dantét, de megvagyunk nélkülük. De nem tudunk meglenni Schlosser és Kertész II. nélkül.” Erre Babits csendesen feloszlatta a gyülekezetei, közölve, hogy más70