Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - FIATALOK - Kocsár Imre: Neved helyett (vers) - Varga Zoltán: Magamban hordalak (vers)
Kocsár Imre: NEVED HELYETT Melléd ledőlve nyugszik a Nap, — nekem Te vagy a kezdet és a vég — tőled indul a reggel fénye, és hozzád száll az ég. Válladra hajtja fejét a szépség, a Rossz nem lát soha. Aranyszemedre soká vigyázzon a nyári kékek bársonya! Varga Zoltán: MAGAMBAN HORDALAK Oly sokszor megfogadtam, nem szólok rólad senkinek, magamban hordalak, mint magjukat sápadt gyümölcsök. S te mégis folyton megfogansz a szóban! Követelőn toppansz elém, kiszámíthatatlanul, mint felbukkanó fény a puszta vándorának. Megérintesz lopva, hogy felkavarj, akár a csendes tóvizet a mélyen szálló fecske szárnya. Oly sokszor megfogadtam, nem szólok rólad senkinek, nem nézek utánad, ha elköszönsz. És mégis, ha színes sálad lobban a szélben, és felém kiáltasz, én nem látok mást a forgatagban, csak Téged. Ilyenkor nincs színlelt közöny, elönt a láng, bíborpálást árulkodik arcomon, s egy szorgos írógép indul meg fejemben, hogy rólad kopogjon, magasztalán. S ha elkövetném egyszer azt a balgaságot, hogy tényleg nem szólok rólad senkinek, talán sosem tudnák az emberek, hogy élsz és megtisztító csend vagy nekem, Kedvesem.
