Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 1. szám - Pozsgai Zoltán: Gomblyuk az óraláncon (elbeszélés)
— Ott. Egyet. Hoznak egyet. —• A többi is meglesz majd. — Nem hiszem, hogy meglesz — mondta. — Egyszer semmi se lesz meg az egész világon. A fiam, a Jóska két hete meghalt a fronton. Már az sem lesz meg. Isten álgya magukat! Csak vigyázzanak . . .! Mert egyszer semmi se lesz. A tenyerét rázogatva elindult a többi malacért a közeli erdőnek. A falujuk templomtornya kifigyelt a mezőre az akácok nyiladozó lombjai közül. Fölötte, egészen elhalványulva gyapjadzott az egyszem, fehér felhő. A Botond katonasofőrje kinézett a fülke ablakán. A másik teherautón három katona volt, meg valami készülék. Satya odahúzott; az egyik katona valami kis kereket csavargatott. Rádió! Egy ideig csak visított, de amikor Budapestre csavarta, éles zene csendült ki a fülkéből. Déli cigánymuzsika, öreg Mikics széttárta karjait és odaszólt a katona-sofőrnek: — Hát, mást nem beszél az a rádió? Hogyha nem beszél mást, akkor mi a csudának jöttünk ki ide? — Aztán rájött, hogy nem a katonák akarták, hanem mi. — Ej, egyszer semmi se lesz meg. Én is azt mondom. Hogy semmi se. A világ se lesz meg, hogyha így megy még két esztendeig. Dehát minek is vagyunk most itt! Hát minek vagyunk itt! Istenem! — Kitelik a katonaidőből, papa! — Abból ki. „Ej, haj, gyöngyvirág, Teljes szegfű, szarkaláb . . .” Sofőrünk dúdolta a rádióval: ..Bimbós majoránna . . .” Zentat Pál: Csónakok 54
