Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - SZEMLE - Galgóczi Erzsébet: Zaligin: Az Irtis partján
hoznak a felemelt vetésterv telj esitósé- re. Lehet, hogy így sem fagyna meg a felesége barátnője a gyerekeivel — bár kétséges, hogy ezután bárki is be merné fogadni —, és lehet, hogy a saját gyerekei sem halnának éhen az új termésig. Csauzov mindkettőt megtagadja, erre kuláklistára teszik és kitelepítik a mocsáron túlra. A regény kulcsjelenete az a vita, amelyen Csauzov sorsát eldöntik. Pontosabban egy ember dönti el, Korjakin a kerületi küldött. Korjakin egész szektás lelkületét mesterien ábrázolja néhány életrajzi adattal Zaligin: „Sokáig volt partizán ... mikor pedig visszatért, a feleségét megnyírta muzsikmódra, ugyancsak muzsi'kdivatú ellenzős sapkát vágott a fejébe neki is és így kettesben megindultak agitálni az isten ellen, a kulákak ellen és a pópák ellen. Faluról falura jártak...” Korjakin érvelése mélységesen jellemző és ismerős: — Ha a szovjethatalom meg nem állítja, kulák lett volna belőle. —■ Dehát megállította, nem? — vitatkozik vele a bizottság egyik tagja. — És mivégre állítatta meg? Azért, hogy ismét kalákát csináljunk belőle? — s amikor különvéleményét jelenti be. Korjakin így reasál: „Mindenkinek lehet saját véleménye. Mindenkinek. -Viszont nem ajánlom”. Csauzov emberi drámája ragvogóan megjelenített figurák sűrű, életteli közegében bontakozik ki. Mindenekelőtt felesége, Klavgviia. a szegény lány, aki mintha nem félne a szegénységtől, pedig neki tudnia kell, hogy mi az, s aki tud valamit, amit a férje nem tud, csak most tanul meg, azt tudniillik, hogy „a boldogságot nem a lovakban leli meg az ember.” Kitűnő figura a jóindulatú, de gyenge kolhozelnök, aki a városban miár eltanulta az új módszert: „Amit ott a kerületnél mondanák nékünk, én ugyanazt ellsimétlem, csak sokkal hangosabban.” Az instruktor Miitva. akit jó barátság fűzött Csau- zovlhoz és feleségéhez, és mégis megszavazza száműzetésüket, mert „én nem félek semmitől. Attól se, hogy valami kulák agyonüt, vagy ami még rosszabb, a szovjethatalom vóletlenségből kukáiknak bélyegez és elküld a mocsár mögé. Ahol gyalulnak — ott forgács is akad.” A dologtalan, ügyeskedő, mindenkit egyformán kiszolgáló Gilev, aki spicliskedésire éppúgy kapható, mint provokálásra, csak közel legyen a tűzhöz, és így sorolhatnám a regény ösz- szes szereplőjét; azoknak a figuráknak is térfogatuk és hitelük van, akik csak egy-egy párbeszéd erejéig jelennek meg előttünk. Zaligin az orosz falu és az emberi léjek nagy ismerőjeként mutatkozik be ebben a könyvében. A könyv egyáltalán nem lehangoló, annak ellenére, hogy egy értékes, igaz ember tragédiájáról szól. Mert Csauzov erkölcsileg nem roppan össze, „te magad mindent helyesen csináltál”. Mert ha történetesen tegnap odaadja azt a púd gabonát? „Valami másban esetleg nem engedtem volna a magaméból” —• s akkor is ez lett volna a vége. Cisau- zovnak megvan a „saját mértéke” s ebben a mértékében nem ingatják meg, inkább megerősítik. Mert Csauzov nem csak veszít a regény végén, hanem nyer is. A feleségének felajánlják, hogy mivél más társadalmi osztályból származik, itthon maradhat a gyerekekkel,, nem leéli követnie a férjét. Klavgyija ezt olyan módon utasítja vissza, hogy Csauzov végképp megbizonyosodik róla, hogy együvé tartoznak, ez az asszony nemcsak vele, de érte is él. S biztosak vagyunk abban, a hőssel együtt, hogy ott a „mocsáron” túl is megveti a lábát, mert hisz ott is emberek élnek, és „ott is föld van az ég alatt.” És. végül nem lehangoló a könyv azért, mert a falu közvéleménye Csau- zovot nem ítéli el. Ahogy az egyik paraszt az instmfctomaik megfogalmazza: „Csauzov elmegy, de mi itt maradunk és számon kérjük rajtatok, amit ígértetek.” A nép ellenőrzésének lenini követelményére utal itt s könyve egész szellemében Zaligin. Hogy mindig, minden területen, kis és nagyobb torzítok éllen megvalósuljon, ezért kellett megírni s lefordítani ezt a könyvet. Galgóczi Erzsébet 152
