Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - SZEMLE - Várkonyi Nándor: Bárdosi Németh János: Vacsoracsillag
végtelen,” — a zümmögő kis bogár sejtelmes áttétellel a végtelenség üzenetét hozza: „Egy dongó így csinál csodát.” A pocsolyában hűsölő bivalyok „ájtatosan” tűrik az ostorozást, vasvilladöfködést, s csak a Hold feljöttekor cihelődnek hazafelé: „Bandukoltak a fekete útban, / minden szegény útját akkor tudtam, / beleléptem én is a csapába...” — Végül az egész magyar vidék, az akácfás, templom- tornyos, gémeskutas, szekeres táj mindenestül jelképpé szublimálódik, a magyar sors szimbólumává: „Magyar vidék, szép és szomorú, / ege kék, de égy sötét felhő / vonul át rajt, / olyan, mint síron a koszorú, / szép és szomorú.” Bárdos! Németh legfőbb jelképe azonban az ember maga, pontosabban egy őstípus, a paraszt, a történelem hordozója, az igazi országfenntartó „elem”, — de abból is leginkább a jobbágy és utóda, a zsellér: „Az úton sárga kocsi porzik, / bakján öreg cseléd hallgat, / hordozva százados hatalmat.” Történelmi sorsát pétiig az öreg koldus példázza: „Barázdás arcát eke törte fel, / negyvennyolc szülte búra mostohán, / nap törte titkon, könny jegyezte el. / Most menni készül, köhög a mohán, / az élet neki semmit sem adott, / csak rideg vackot, naptalan napot.” — Ám mégsem érzi elveszettnek: az ember sorsa jobbra fordul, ezt hirdeti neki az újjászületés örök szimbóluma, a tavasz-nyitó természet. Március és a költő egyképpen ezt üzeni nekünk, az emberiségnek: Pedig tavasz jő, üzeni a költő világ-telek után márciusi szélben ... Kezet kéne adni, ezt üzeni bátran egyszerű szavakbam, apa-fiú-módján> egy-gondban kínlódók közös igazával virágfakadáskor. üzeneted hallom s küldöm új kürt hangján keletre-nyugatra, mondván: tavaszodik! Humánum. — Ember, emberiség: ez Bárdosi Németh János költészetének vezérmotívuma. Furcsa lírikus, jobban szereti sajátmagánál, holott még -az Evangélium is csak azt kívánja, hogy szeresd mint tenmagadat. Nem eszményképként él benne, ahhoz mégis jól ismeri, hanem mint a szeretet féltett kincse, s éltető és ihlető erőként, mert tiszta lélekben él és arany-szív sugallja hangjait. Költészetének minden hullámverése végső soron köréje gyűrűzik, sorai mögött mindig ott rejlik láthatatlanul, ha ki sem ejti nevét. Érette van a világ és az élet minden kincse, akkor is, ha méltatlannak bizonyul rájuk, elhajítja őket vagy szembefordul velük. Ennyibe sűríthető Bárdosi Németh János világ- és életszemlélete — ő a leghumánusabb költőnk az összes között. Már ifjan, innen az életút felén, „számadásra” szólítja magát, „mit köszönjön”-. a sorsnak? Talán azt, hogy szeretem a földet, akikor is, ha nem terem csak könnyet? Tálán azt, hogy hiszem a világot, akkor is, ha szemem könnyet látott, akkor is, ha ember ember ellen úgy állott, minit viharban a tenger? 144
