Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)
1966 / 3. szám - HAZAI JEGYZETEK - Csordás János: Egy népművelő naplója
A földművesszövetkezetek megyei szövetsége, irodalmi színpadi vállalkozásunk támogatója, egy magnetofont bocsátott rendelkezésemre. Sokat köszönhetek a masinának. Ennek társaságában kerestük fel feleségemmel a lakodalmakból megismert ,,nótafák”-at, férfiakat és asszonyokat, füttyösöket és citerá- sokat. Szalagra énekeltettünk velük, s nyomban vissza is jácszotcuJt. A natas csodálatos volt, s az öröm még nagyobb. A következő vasárnap délutánján már mintegy három tucat 45—80 év közötti asszony és férfi szorongott az egyik tanteremben, próbafelvételre. A küzdelem első csatáját megnyertem: eljöttek s hajlottak arra, hogy színpadra is kiálljanak. Így állt össze 2 órás első „népi” műsorunk 1963 karácsonyára. A „Mindenki színháza” előadásán szinte mindenki ott volt. Ha lehet valamit is egy egész falu osztatlan örömű ünnepének nevezni, ez az előadás annak látszott. Az évek óta kis zsúpos házikójában éldegélő 81 éves Sz. Imre bácsi, a hajdani vízimolnár, magával hozta az egykor maga készítette citeráját, s szinte nem akart kifogyni a dalokból. A 75 éves D. György bácsi, a hires kisbalatoni halászfamília egyik utolsó tagja csodálatosan szép baritonján halásznótákat énekelt. Egy valamikori juhászbojtár, most az állami gazdaság brigádvezetője nemcsak eiterázott, hanem a juhászélet olyan foglalatát adta elő félig versben, félig prózában, hogy szinte tanulmányba lenetne foglalni Az öregeket kivéve, itt senki sem ismerte ezeket a csodalatos dalokat. Ki tudja, hány ősön át vándoroltak idáig, hogy 1963 karácsonyán egy modern művelődési otthon színpadán megszólaljanak? 4. Meditáció A népművelés egy olyan többlépcsős rakéta, melynek kettős energiaforrása van: a szenvedély, mely jobbára a népművelőé, s a közösség melege, ha az ember a közelébe tud kerülni. Hogy melyik az elsődleges, azt én nem tudnám megmondani. Ha nincs közösségi hő, megfagy a szenvedély, de a közösség kimeríthetetlen fűtőanyaga is elszáll, ha nincs szenvedély, amit munkába vegyen. Lényegében egy szerencsés találkozásról kell beszélni, ami itt B.-n valamelyest sikerült. Másfél évtizedes nevelői tapasztalat, megfigyelés, kérdőívekre soha fel nem írt kutatás tárta fel előttem a falu igazi világát. Persze még nem mindent, mert szinte megsejteni sem tudom, mi minden rejtőzik az emberekben. Azt hiszem, nem is lehet kimeríteni soha, annyi itt a kincs és a megtanulni való. Csak néhány dolgot említenék, olyanokat, amiket évszázadok együttélése alakított ki: — a szociális morál és az individuális érdek lényegében békés egymás mellett élése; — a közösség fejlődésének motorjai a sokszínű egyéniségek; — kollektív értékek kifejlesztése az egyéni értékek „köztulajdonba vételével”. — Az élet akkor élet, ha sokszínű, azaz, ha termel és harcol az ember, ha meg tudja teremteni ünnepeit és köznapjait, ha külön tudja választani az éléskamrát a „tisztaszobától”, ha tud sírni és kacagni, ha tud játszani és sziklát szétzúzni, ha tud tisztességesen készülni 18—20 éves kor között az életre, s képes tisztességesen felkészülni a halálra a 60. év után. Ha ki tud csúfolni mást és képes elviselni, ha őt csúfolják. Ha van szíve adni a bajbajutottnak, s nem érzi megalázónak mások segítségének elfogadását. Még lehetne sorolni, mi minden van jelen egy faluközösségben, persze meg131
